Lövöldözés volt Kanadában, három áldozatot követelt a hajléktalanok elleni merénylet
A Vancouvertől 40 kilométerre lévő Langley-ben történt a tragédia.
A Vancouvertől 40 kilométerre lévő Langley-ben történt a tragédia.
Giorgia Meloni szélsőjobboldali politikus azt is világossá tette: mindent megtesz azért, hogy a jövőben is megkapja Itália az eurómilliárdos támogatásokat.
Ferenc pápa "fájdalmát" fejezte ki a kanadai bentlakásos iskolákban történt visszaélések miatt, és bocsánatot kért az egyházi rendszer túlélőitől, miközben "bűnbánati zarándoklaton" járja az országot - írja a brit The Guardian.
Szergej Lavrov Kairóig ment, hogy közölje: Ukrajnát „történelemellenes” rezsim vezeti, amit meg kell buktatni.
Az még nem derült ki, hogy melyik város lesz a házigazda.
Úgy vonul be a történelembe Nadzsla Buden, mint az első nő, aki Tunéziában és egyben az arab világban kormányfő lett. De vajon mit ért el a 2011-es arab tavasz mintaországának tartott, mára súlyos politikai és gazdasági válságba jutott Tunézia miniszterelnöke, akit – alighanem alkotmányellenesen – a hatalmat egy éve kisajátító Kaisz Szaíd elnök nevezett ki?
Az utasoknak vészcsúszdákon kellett elhagyniuk a fedélzetet.
Eddig nem derült ki, hogy egy különösen agresszívvé vált csoport követi-e el a támadásokat, vagy általában váltak agresszívvé a környéken élő makákók.
Az ellenzékiek hirtelen kivégzéséről a családjuk is csak utólag értesült a médiából.
Új korszakot ígért az orosz külügyminiszter az Arab Ligának, Zelenszkij tanácsadója szerint, ha az oroszok továbbra is támadják a kikötőket, nem fog működni a gabonaszállítás. A háború legfontosabb hétfői hírei.
A pápa hétfőn Edmontonban ellátogat egy egykori bentlakásos iskolába, ahol bocsánatkérő beszédet tart, és őslakosokkal találkozik.
Az ukrán elnök szerint Moszkva ismét bizonyította, hogy nem lehet megbízni benne. Az ukránok ellentámadásra készülnek Herszonban. A háború legfontosabb vasárnapi hírei.
Az ország történetének legnagyobb tűzvészét Ausztria, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szerbia és Szlovákia is segít megfékezni.
Közben a Nyugatot hibáztatja, mert az arra ösztönözte Ukrajnát, hogy „a végsőkig harcoljon” Oroszország ellen.
Egy korábbi interjújában pedig arról is beszélt: Moszkvába is ellátogatna, igaz, a Kreml ezt nem nagyon szorgalmazza.
Gyermekek ezreinek haláláért és bántalmazásáért felelős az egyház.
A Dnyeper-menti város stratégiai jelentőségű az orosz invázió számára.
Az ukrán elnök szerint a támadás azt mutatja, hogy nem lehet megbízni az oroszokban.
A büntetőügyet a vizsgálat miatt felfüggesztették.