Feloszlatta a török rendőrség a Pride-ot
Már a felvonulás előtt többeket letartóztattak.
Mintegy 200 tini tört fel egy 8 millió dolláros, őrizetlenül hagyott luxusvillát Floridában, hogy ott bulizzanak. A helyi rendőrség most az óvatlanul a közösségi oldalakon megosztott partivideóik alapján keresi a társaság tagjait.
Csütörtökre visszatér Moszkvába.
Ukrajna harci eszközeinek 30-50 százaléka megsemmisült, a hadsereg naponta halottakban és sebesültekben több száz embert veszít és a hadiipar kapacitása is a minimálisra csökkent. A szakértők szerint az orosz agresszió áldozatává vált ország vérrel vesz időt, azaz addig próbálja visszatartani az ugyancsak súlyos veszteségeket szenvedő támadókat, amíg megérkeznek a nyugati fegyverek és kiképzik az új eszközök alkalmazására is képes katonákat. A helyzet súlyosságát bizonyítja az is, hogy a kelet-ukrajnai Szeverodonyecket védő ukrán erőknek megparancsolták a visszavonulást.
A fehérorosz elnök kicsit mást akart Putyintól, mint amit az orosz diktátor végül megadott neki - mondta a hvg360-nak Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. De mi célt szolgál az újabb bejelentés?
Egy hatéves kislány is megsérült a Kijevet ért orosz rakétatámadásban, őt másik három sérülttel együtt kórházban kezelik. A támadásban egy ember meghalt, a romok között még túlélők után kutatnak.
Megkínozták, kivégezték, testét feldarabolták és kénsavban oldották fel: több mint hatvan éve annak, hogy az afrikai antikolonialista politikai vezetőt, a Kongói Demokratikus Köztársaság első szabadon választott miniszterelnökét, Patrice Lumumbát Belgium a CIA segítségével eltüntette a politikai színtérről. A szabadságharcos megmaradt fogát a héten Brüsszel átadta a leszármazottaknak.
Kijev polgármestere óvatosságra és éberségre inti az ukrán főváros lakosságát a hajnali rakétatámadás után. Vitalij Klicsko szerint az oroszok pánikot akarnak kelteni.
Eldurvult a balhé Kalinyingrádban, ahol Oroszország - lényegében a NATO hátsó udvarában - nukleáris tölteteket tárol. A válaszlépéseken múlhat minden.
Egy helyi rendőrfőnök szerint tömegverekedés volt a bárban.
Putyin fogatlan oroszlán? Mi legyen az olajembargóval? Milyen erős az Európai Unió? Válogatás világlapokból.
Ez lehetett az első alkalom, hogy az orosz hadsereg Fehéroroszország légterét használta a támadásokhoz.
A Nyugat alábecsülte az orosz elnök brutalitását, most keménynek kell lenni vele szemben, mondja Anders Fogh Rasmussen, aki szerint le kellene állítani az orosz energiahordozók importját, mert ez az orosz ebből finanszírozza a háborút.
Vasárnap hajnalban rakétatámadás érte az ukrán fővárost; a támadást minden bizonnyal a G7 csúcstalálkozó elé időzítették. A támadásban megsérült egy óvodás kislány is. Az ukránok állítása szerint tovább fokozódnak az oroszok veszteségei. Folyamatosan bővülő hírfolyamunkban követjük a háború vasárnapi fejleményeit.
Nem lesz könnyű kormányzás, nincs meg az abszolút többség.
Legalább öten megsérültek az ukrán fővárost ért rakétatámadásban.
Aljakszandr Lukasenka aggódik Lengyelország és Litvánia „agresszív, konfrontatív és visszataszító” politikája miatt.
A törvény korlátozza a fegyverek eladását azoknak, akiket korábban családon belüli erőszakért ítéltek el.
Aki eddig nem menekült el, a város polgármestere szerint már nem is fog tudni.