Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV – fotók
Októberben állnak forgalomba a prémium osztályú IC+ kocsik, elsőként a nyíregyházi, majd a miskolci vonalon lehet rajtuk utazni.
Októberben állnak forgalomba a prémium osztályú IC+ kocsik, elsőként a nyíregyházi, majd a miskolci vonalon lehet rajtuk utazni.
Az érintettek és a szakszervezet azt mondta a Magyar Narancsnak, jobbára azokat rúgják ki, akik részt vettek a munkabeszüntetésben. A makói Continental a globális gazdasági helyzetre hivatkozik.
A járvány is komoly hatással volt a lappiacra, de azzal, hogy kormányközeli körök rátették a kezüket bizonyos sajtótermékekre, még nagyobbat zuhant a példányszám.
Háromszáz esetben intézkedtek a revizorok, 67 vállalkozó feketén foglalkoztatta az alkalmazottait.
Többek között kifejlesztenek egy felhőalapú légiáru-kezelési rendszert, és fenntartható repülőgép-üzemanyagot hoznak létre.
A tokaji Szepsy Pincészet a 62. lett.
A legnagyobb hazai karrierfórumra, a HVG Online Állásbörzére közel 100 000 álláskeresőt várnak a szervezők október 5. és 7. között. Praktikus tanácsok arra, hogy munkaadóként miért érdemes itt lenni, és hogyan lehet kihozni a maximumot belőle.
A Nébih azt kéri a vásárlóktól, hogy a bio HAND TEE 40 grammos kiszerelésű termékét ne fogyasszák el.
A régi szolgáltató és a városi cég is állítja, az ő feladatuk az erőmű területén munkát végezni.
A 22 milliárd forintos pályázati keretösszegre október 11. és 15. között lehet pályázni.
A magyar fejlesztést Chile a bányatechnológiában használja, Argentínában PCR-teszteket és vérmintákat szállítanak a speciális dobozban, októbertől pedig a szaúdi egészségügyi minisztérium is a megrendelők között lesz.
A minőségre viszont várhatóan nem lesz panasz, bár sok múlik majd a borászok szakértelmén.
A területen nemesfémbánya nyílhat.
Marek Slácík, PPF Telecom Group első embere újságírók előtt közölte: legfeljebb együttműködés alakulhat ki egyes iparági szereplőkkel.
A Szabad Európa úgy tudja, hogy a belvárosi terület hasznosításáról csak nyílt pályázat útján lehet dönteni, de a fideszes többségi önkormányzat előre tető alá hozná az üzletet. Méghozzá egy Fidesz-közeli beruházóval.
Nyugat-Európa nagy repülőterei felé szeretett volna terjeszkedni a Wizz Air az EasyJet felvásárlásával a Corriere della Sera szerint. Az olasz lapnak nyilatkozó szakértők biztosra veszik, hogy a Wizz Air volt a cég, amely ajánlatot tett az ír légitársaságért, még ha ezt hivatalosan senki nem is erősítette meg.
Az olasz kormány célja, hogy szeptember végére oltást kapjon a felnőtt lakosság 80 százaléka. Jól állnak.