Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Magyarország még a tárgyalások utolsó napjaiban is tett új vállalásokat annak érdekében, hogy reális lehetősége maradjon az uniós források lehívására – derült ki az Európai Bizottság egyik dokumentumából, amely az EUrologus birtokába jutott és amelynek tartalmát a testület egyik magas rangú tisztviselője is megerősítette. Kiderült az is, hogy a kormány már megkezdte az ígéretek teljesítését.
A Magyarországgal szemben zajló jogállamisági eljárás – amely az uniós források megvédésére szolgál – idén áprilisban indult. Az Európai Bizottság kezdettől fogva pontos elvárásokat fogalmazott meg, amelyek egészen július 20-ig nem vett túl komolyan az Orbán-kabinet, és igyekeztek politikai síkon tartani a témát. Júliusban azonban Johannes Hahn költségvetési biztos konkrét összeget jelölt meg, amelytől eleshet Magyarország – ez erről szóló levél bő egy hete szivárgott ki. Innentől kezdve gyökeresen megváltozott a tárgyalások légköre, a kormány – több brüsszeli forrásunk egybehangzó állítása szerint – rendkívüli együttműködővé vált. Ennek eredményei voltak azok a vállalások, amelyeket augusztus 22-i levelében foglalt össze a kormány.
Ez azonban még kevés volt.
Magyarország az augusztusi ígéreteket további kötelezettségvállalásokkal egészítette ki – szeptember 13-án. Vagyis öt nappal azt megelőzően, hogy az Európai Bizottság ismertette javaslatát, amely ugyan 3000 milliárd forintnyi forrás felfüggesztéséről szól, de a kormánynak lehetősége van “megúszni” a dolgot, ha vállalásait november 19-ig teljesíti.
A szeptember 13-i levél nem csak a bizottsági döntés miatt jött az utolsó pillanatban. Hanem azért is, mert másnap, szeptember 14-én mondta el az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen éves beszédét már abban a tudatban, hogy sikerült a magyar kormánnyal megegyezni. Ezért is javasolhatott az Európai Bizottság elnöke uniós szintű fellépést a korrupcióval szemben, joggal bízva abban, hogy valamennyi uniós tagállam támogatni fogja, ha már a magyar kormány is éppen ennek szellemében hozza meg a döntéseit.
A szeptember 13-án bejelentett kiegészítések végső egyeztetését minden bizonnyal személyesen Varga Judit igazságügyi miniszter végezte el, aki szeptember 7-8-án Brüsszelbe utazott, és több uniós biztossal tárgyalt. Többek között a már említett Johannes Hahnnal, illetve a jogállamisági témák két felelőséget, Verá Jourová értékekért és átláthatóságért, valamint Didier Reynders igazságügyekért felelős biztossal.
A brüsszeli bizalmatlanságról árulkodik, hogy míg július 20-án a három kohéziós operatív program 70 százalékának felfüggesztése szerepelt a bizottsági levélben, addig ezt a 17 intézkedés vállalása után 65 százalékra sikerült “lealkudni”.
A kormány által tett vállalásokat és az eljárás menetét ebben a cikkünkben részleteztük. A birtokunkba jutott dokumentumból azonban az is kiderül, hogy három határidő már el is telt, ezekre az időpontokra kormányhatározatokat kellett meghozni, és egy munkacsoport kellett felállítani.
A legtöbb ígéret teljesítését – a szükséges intézkedések körülbelül háromnegyedét – szeptember 30-i határidővel vállalta a kormány. Néhány teendő marad októberre és novemberre. A vállalásokat november 19-ig kell teljesíteni, erre a napra van előirányozva az utolsó szükséges intézkedés: ettől a naptól kezdve kell működnie “az uniós források végrehajtásával kapcsolatos jogsértések és szabálytalanságok megelőzésének, feltárásának és kijavításának megerősítése” céljából létrehozott Integritás Hatóságnak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.