A háború következtében több mint 14 millióan váltak belső menekültté, a halottak száma több tízezer, de ennél sokkal több is lehet. El-Fasher, Észak-Darfur állam fővárosa, több mint 260 ezer lakossal az utolsó nagyobb erődítménye volt a szudáni hadseregnek, ám az RSF több mint 500 napos ostrom után 2025. október 26-án elfoglalta a várost.
Ezt követően pedig elszabadult a pokol, a szemtanúk leírhatatlan kegyetlenkedésekről számoltak be. Műholdfelvételek és elemzések szerint olyan földterületeken, ahol testek lehettek, jellegzetes „vöröses elszíneződés” figyelhető meg – utalva arra, hogy tömegsírokat vagy kivégzéseket követően nappal is látható nyomok keletkeztek.
Az egészségügyi létesítmények is célponttá váltak: a World Health Organization (WHO) szerint legalább 460 beteget és kísérőt öltek meg ezekben. Ezen túl tanúk számoltak be arról is, hogy lakónegyedekben, utcákon lőttek civilekre, lényegében célzott etnikai erőszakra került sor. Az ostrom során az élelmiszer- és orvosi ellátás gyakorlatilag megszűnt; az ENSZ élelmezésbiztonsági minősítésében El-Fasher lett az első város a szudáni háborúban, amelynél éhínségi állapotot regisztráltak.
Az ügyben az Európai Parlament két szakbizottsága tartott együttes ülést, amelyen a térséget és a konfliktust jól ismerő szereplőket hallgattak meg. A beszámolók megerősítették az eddig információkat, a szudáni helyzet tarthatatlan, a bajban lévő embereknek azonnal segítségre van szükségük, miközben a nemzetközi közösség lassan, vagy sehogy sem reagál.
Salis Mahmoud Osman, szudáni emberi jogvédő, a 2007-es Szaharov-díjas arról beszélt, hogy
számos bizonyíték van a polgári lakosság lemészárlására, az RSF katonái a menekülőket is lőtték, akiket pedig elfogtak, azokat kegyetlenül megkínozták.
Osman úgy fogalmazott, azt, ami most történt és történik, már előre lehetett látni. A RSF uralma már eddig is mutatott intő jeleket, a mostani események pedig szerinte a kétezres évek elején Dárfúrban megtapasztalt mészárlás egyenes folytatásai. Megjegyezte azt is, hogy a szudáni fegyveres erők is jogsértéseket követnek el azokkal szemben, akikről azt feltételek, hogy az RFS-et támogatják. Salis Mahmoud Osman kijelentette, három dologra van szükség:
a civil lakosság védelme, béketárgyalás és felelősségre vonás.
Szerinte az EU-nak is meg kell vizsgálnia, mit lehet tenni a civil lakosság védelme érdekében. Javasolta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában tűzzék napirendre a kérdést, és ki lehetne használni azt is, hogy decemberben Szlovénia veszi át az elnökséget.
Beszélt arról is, hogy az EU-nak együtt kell működnie a szudáni tényfeltáró misszióval, mert most olyan kép alakult ki a lakosság egy részében, hogy az EU együttműködik az RSF-fel és azt is megemlítette, hogy az EU-ból küldött támogatásokat az emberek nem látják, mert a humanitárius segítséget a háborús felek akadályozzák, hogy eljussanak az érintettekhez.
Mona Rishmawi, az ENSZ szudáni független nemzetközi tényfeltáró missziójának tagja úgy fogalmazott, hogy ami most Szudánban történik,
az a Föld legkomolyabb humanitárius válsága, éheztetik az embereket, gyerekeket, csecsemőket, a szemtanúk kivégzésekről számolnak be, sokkoló a szexuális erőszak, amit számos felvétel és videó is bizonyít.
Rishmawi úgy foglalta össze, hogy „leírhatatlan erőszak” tapasztalható. Kiemelte, hogy elterjedt az erőszakos iszlamizálás, a keresztények támadásra, templomok lerombolása, felgyújtása.
Szudán történelme arról szól, hogy ugyanazok a tettesek követik el ugyanazokat a bűncselekményeket, mert senki sem vonja őket felelősségre
– tette hozzá. Felvetett azoknak az országoknak a felelősségét – például Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom és Szaúd-Arábia -, amelyek megszegik a fegyverembargót.
A helyzet rendkívül bonyolult: El-Fasher elvesztése a kormány számára stratégiai fordulópontot jelent, és az RSF jelenléte Darfurban megerősödött. A humanitárius válság elmélyülése tovább fokozza a migrációt, a belső elmozdulást és az éhezés kockázatát. Egy rövid távú rendezés – például tartós tűzszünet és humanitárius hozzáférés – elengedhetetlen lenne, de politikailag és katonailag is komoly akadályokba ütközik a folyamat.
Eric Perdison, a Világélelmezési Program kelet- és dél-afrikai regionális igazgatója beszámolója szerint több mint 21 millió embert érint az élelmiszerhiány és nincs elegendő kapacitásuk a segítséghez. Már 12 millió ember hagyta el a lakóhelyét, közülük 4 millió a szomszédos Csádba menekült, ahol a lakosság harmada már szudáni, mindez pedig a térség stabilitását fenyegeti.
Salwa Elsadik, szudáni nőjogi aktivista, a Nemzetközi Szövetség a Jogokért és Fejlesztésekért (IFRD) nevű szervezet képviseletében hátborzongató részleteket osztott meg a nők elleni erőszakról. A legtöbb lány és női áldozat az úgynevezett fekete törzshöz tartozik, a RFS katonái uralkodnak fölöttük, a jogaik megsemmisültek, mindennaposak a kényszerházasságok és a nemi szervek megcsonkítása. Salwa Elsadik olyan esetről is tud, hogy egy anyának ebédet kellett főznie, miközben a katonák csoportosan megerőszakolták a lányait.
Az európai parlamenti képviselők mindezek után a nemzetközi közösség fellépését, a bűnösök felkutatását és felelősségre vonását és szankciók bevezetését szorgalmazták. A szudáni helyzet ügyében az EP hamarosan egy nyilatkozatot is elfogad. Kérdés persze, ez mire lesz elegendő.
