Meghalt Láma Ole Nydahl, a nyugati buddhizmus meghatározó alakja
A Karma Kagyü-vonal dán vezetője 85 éves volt, halálhíréről a 17. Karmapa számolt be.
A Karma Kagyü-vonal dán vezetője 85 éves volt, halálhíréről a 17. Karmapa számolt be.
Izgalmas modellnek ígérkezik 300 lóerő feletti teljesítménnyel.
Jóval sokrétűbb lehet egy Covid-19-gyógyszer, mint eddig gondolták: a betegség kezelése mellett a megelőzésben is jeleskedik egy vizsgálat szerint.
A színész-politikus szerint egyértelműen bűncselekmény, hogy Mága Zoltán 500 millió forint közpénzt kapott a Fidesz melletti „kulturális” kampányoláshoz.
Nyilvánosságra hozzák kedden a kormány oldalán a bicskei kegyelmi botrány felülvizsgálatának dokumentumait – jelentette be a miniszterelnök a kabinet hétfői ülése után. Az ügyről készült egy másik dosszié is, amely a köztársasági elnök hivatalában van, ebből Magyar Péter szerint kiderülhetne, hogy milyen indokok alapján adott az Igazságügyi Minisztérium nemleges felterjesztése ellenére teljesen szokatlan módon kegyelmet Novák Katalin.
A fideszesek „kiszámolták”: a Tisza-kormány 1213 ígéretet tett a választási kampány alatt, és ezeknek az ígéreteknek a betartása évente hétezer-milliárd forintba kerülne.
A modern ember szinte folyamatosan eszik. Reggelire kávé és péksütemény, napközben nassolás, cukros üdítők, késő esti vacsora, majd kezdődik minden elölről. Valter Longo szerint éppen ez lehet az egyik probléma. A világhírű longevitykutató úgy véli, a szervezetnek időnként nem több energiára, hanem több szünetre van szüksége. Kutatásai szerint a jól időzített visszafogottság olyan regenerációs folyamatokat indíthat be, amelyek az egészséges öregedés szempontjából is fontosak lehetnek.
Amerikai kutatók vizsgálata alapján nem lehet egyetlen univerzális táplálkozási- és orvosi tanácsot adni az embereknek, mert olyan tényező is befolyásolhatja az öregedést, amire eddig nem gondoltak.
„A szembenézés mindannyiunk közös ügye, és azt javaslom, hogy vegyük is komolyan” – írta a telexes Fábián Tamás, egy nappal később meg is érkezett a bocsánatkérés a Válasz Online újságíróitól, pontosabban azoktól, akik a 2010-es évek elején az előd Heti Válasznál dolgoztak.
A köztársasági elnök hivatalában őrzött iratokból a miniszterelnök szerint kiderülhetne, hogy „milyen indokok alapján adott az Igazságügyi Minisztérium nemleges felterjesztése ellenére teljesen szokatlan módon kegyelmet az akkori köztársasági elnök”.
A filmrendező szerint a mozi átpolitizálódása miatt ma a Saul fia még az Oscar rövid listájára sem kerülne fel.
Kínai kutatók olyan rendszert dolgoztak ki, ami a szénerőművekben keletkező füstöt műtrágyává alakítja.
A közbeszerzést márciusban írták ki, az egyetlen induló, az Alföldi Nyomda meg is nyerte.
A volt miniszterelnök egykori sajtófőnöke szerint ha újra Orbán Viktor vezeti az országot, akkor majd meghajolnak a sajtó igényei előtt.
Az új kormányzat álláspontja szerint a közmédia nem lehet egyetlen párt, egyetlen politikai oldal vagy egyetlen hatalmi központ kiszolgálója.
Az új szabályozás hatályba lépéséig felfüggesztik a kilakoltatások végrehajtását.
A prímás a pályázati kérelmében arról írt, hogy koncertsorozatuk során kiemelt figyelmet fordítanak majd „a cigány szavazókra, az idősekre, valamint a politikailag bizonytalanokra. Ezek a társadalmi csoportok kulcsfontosságúak lehetnek a választási győzelem szempontjából”.
A Fidesz idején a magyarok lakta terület védettnek számított, mivel Orbán Viktort igen szívélyes kapcsolat fűzte Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, ám a választás óta több támadás rázta meg a régiót, amely eddig megúszta a legtöbb bombázást – írta Kárpátaljáról Catherine Philp.
A macskatartók kedvence lesz a Cats Lock nevű alkalmazás, amellyel lezárhatja a billentyűzetet, amikor fennáll a „macskatámadás” veszélye.
A Tisza-kormány második ülésén tárgyalt többek között a kegyelmi dosszié nyilvánosságra hozataláról, a végrehajtás teljes átalakításáról, a nyugat-magyarországi azbesztszennyezéssel kapcsolatos teendőkről és a 2026-os költségvetésről, amit szerintük a Fidesz meghamisított. A sajtótájékoztatón szó esett arról is, közeledünk-e a prezidenciális rendszer felé, illetve hogy mi lesz a különadókkal és az benzinárstoppal. Milyen (lesz) az ideális köztársasági elnök? Kövesse élőben a HVG tudósítását a kormányülés utáni tájékoztatóról.