LázárBazárban árulja a Lázár-cuccokat Lázár János
A pólók, bögrék, pulóverek és baseball sapkák mellett Lázár János figurát is lehet vásárolni a DPK Shopban.
A pólók, bögrék, pulóverek és baseball sapkák mellett Lázár János figurát is lehet vásárolni a DPK Shopban.
A Katona József Színház évzáró premierje beváltotta A Mester és Margarita hányatott életű szerzőjének krédóját: „Igazat mondani könnyű és kellemes.” A monstre előadás szabadságra vágyók és diktátorok lázálma, csupa fikció, káprázat és füst.
Az Egyesült Királyságban komolyan felmerült, hogy megkérjék a mobil operációs rendszerek fejlesztőit egy meztelenség-szűrő elkészítésére. Később aztán más eszközökön is megjelenhet a funkció.
Volt olyan idős gondozott, akit kórházba kellett szállítani.
Kanadai kutatók 20 ezer kanadai ember egészségügyi adatait vizsgálva arra jutottak, a terhesség alatt nemhogy nem veszélyes felvenni a koronavírus elleni védőoltást, de kifejezetten hasznos lehet.
A poloskának és a zebrának esélye sem volt.
A beszámolók szerint az ízületi gyulladással küzdő Keith Richards már nem bírná ki egy hosszú, hónapokig tartó turné terheit.
Az egészségügyi államtitkár Takács Péter a Tisza Párt előválasztási kommunikációs szabályain szörnyülködött. Mint mondta, ő nem bírná, ha a belügyminiszter eltiltaná a nyilatkozástól.
A műszakváltozásra az új modell sorozatgyártásának beindítását megelőző fejlesztések és átalakítások miatt van szükség a cég szerint.
A Greta Thunberg nevével fémjelzett mozgalmak egy új generáció problématérképére is felhelyezték a klímaváltozás kérdését. Mégis, ha azt nézzük, hányan vannak, akik aktívan tesznek a közelgő klímakatasztrófa ellen, már közel sem olyan biztató az összkép. Miért van ez? Hogyan látja két különböző generáció a zöld mozgalmak múltját és jelenét? Fait Federika erről beszélgetett vendégeivel a zCast évadzáró epizódjában.
Hacue Kadzsijama a hirosimai atombomba robbanásától alig 1 kilométerre tartózkodott, így a detonáció után azonnal életét vesztette.
Nem sikerült megállapodásra jutni az uniós bővítés tervezetéről, mert azt Magyarország kiegyensúlyozatlannak tartja, arra hivatkozva, hogy a szöveg irreálisan pozitív képet fest Ukrajna felkészültségéről.
Szente Vajk összeállt a Most vagy soha! című Petőfi-film, a Hadik és a Pesti Balhé forgatókönyvírójával, és készített egy olyan gyalázatosan rossz filmet, amely egyszerre idézi fel Fábry Sándor legrosszabb poénjait és a kilencvenes évek elejének tévés borzalmait, de képes alulmúlni azokat. Kritika a Legénybúcsúról.
Cameron Menziest nagyon megviselte a nagybátyja halála.
Vilniusban napok óta tömegtüntetések zajlanak, mert attól tartanak, hogy a politika megkísérli elfoglalni a litván közszolgálati médiát. A múlt héten mintegy 40 ezren vonultak utcára, és ezen a héten további három demonstrációt terveznek, szintén több ezres részvétellel.
A Szerbiában már több mint egy éve zajló tiltakozó megmozdulásokat kísérő egyik állandó félelem, hogy előbb-utóbb elszabadulnak az indulatok, teret nyer és eszkalálódik az erőszak. Arra azonban csak kevesen számítottak, hogy az eddigi egyik legbrutálisabb eseményre az egyébként békés és nyugodt, a magyar határhoz közeli Szabadkán kerül sor.
Előbb a francia futball-liga, majd a bíróság is a focistának adott igazat.
Az összesen kétmilliárd köbméter energiahordózóról kötött megállapodás bejelentésekor Szijjártó Péter hosszan ostorozta Brüsszel állítólagos igyekezetét a magyar energiaellátás ellehetetlenítésére, és kijelentette, hogy Donald Trump visszatérésével az amerikai–magyar kapcsolatok új aranykora jött el.
Sokan tapasztalnak egy igencsak kellemetlen hibát az iOS 26 alatt: az androidos mobillal készült fotóik vérvörös filtert kapnak. Szerencsére pár mozdulattal megoldható a gond.
Közben az orosz lakosság és a vállalkozások adótartozásai 20 százalékot nőttek idén, és az alkohol is drágulni fog.