Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Kihirdették a Magyar Közlönyben a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és a polgármesterek fizetésének befagyasztását.
Kihirdették a Magyar Közlönyben a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és a polgármesterek fizetésének befagyasztását.
Július 1-jétől már csak mobiltelefonon lehet fizetni a parkolásért a fővárosban, az automatákat leszerelik. Ugyanakkor a díjak drasztikusan, 30-50 százalékkal emelkednek.
Magyar Péter játszik a Habsburg-nosztalgiával, osztrák oldalról inkább aggódással figyelik ezt.
A szerkesztőségünk által is erősített szakmai zsűri tagjain kívül ezúttal is bárki szavazhat majd kedvenc autójára.
A magas középhőmérséklet és a zivatarok miatt veszélyjelzést adott ki a HungaroMet.
A volt szövetségi kapitány szerette volna karrierét egy világbajnoki győzelemmel zárni – de ettől azért elég messze voltak.
Az amerikai elnök vagyona már eléri a 6 milliárd dollárt a friss becslések szerint.
Jókora, mégsem túl erős 8 hengeres erőforrással és nem bőr belsővel vár új gazdára ez a 45 éves Mercedes S-Klasse.
Politikai megújulást, a hatalmi elit iránti bizalmatlanság csökkenését hozhatja el a mandátumkorlát, nem feltétlenül segíti azonban az igazán elhivatott és profi szakpolitika erősödését. A javaslatról Papp Zsófia politológusprofesszort kérdeztük.
A meccs valójában már az első félidőben eldőlt.
Éppen az segíthet a babáknak, amitől sokáig óvni akarták őket: a tojással való korai találkozás – figyelték meg nemrég ausztrál kutatók.
Két Ferrari után egy Bentley Continental GT-t is lefotóztak azon a budapesti parkolóhelyen, amely a Hungast tulajdonosához, az OrganX Zrt.-hez köthető. Az egyebek mellett iskolai és óvodai menzák biztosításával foglalkozó Hungast a Bentley esetében sem árulta el, hogy ki a tulajdonos, illetve hogy miért állhatott a cég parkolóhelyén.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság előző vezetője, Révész János május elején mondott le.
Mozgásba lendült az aranykonvoj-ügyben is az ügyészség: gyanúsítottként hallgatták ki a TEK volt vezetőjét, Hajdu Jánost. Akit aztán gyorsan Orbán Viktor a Fidesz biztonsági főnökének emelt. Hamarosan vége lehet a rekkenő hőségnek. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Franciaország 3–0-ra verte Svédországot, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé. A duplázó Mbappé a góllövőlistán és az örökrangsorban is utolérte Lionel Messit.
Karácsony Gergely főpolgármester mellett beszédet mondott Gajdos László élő környezetért felelős miniszter és Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója is.
A hatalomból 2021-ben távozott politikus az ötéves spétet azzal magyarázta, hogy szüksége volt némi távolságra ahhoz, hogy élvezni tudja az alkotási folyamatot.
Orbán Endre kapta a megbizatást.
Elefántcsontpart az első norvég gólra még válaszolni tudott, a másodikra már nem, Norvégia így 2–1-re nyert, ezzel ők lesznek Brazília ellenfele a nyolcaddöntőben.
Az élő környezetért felelős miniszter rendelkezett a 2025-ös tartós vízhiányos időszak végéről és a 2026-os kezdetéről.