Bécsben is találtak azbeszttel szennyezett utakat
A város azonnal vizsgálatokat rendelt el, egyelőre nyolc helyen azonosítottak szennyezett követ az aszfaltban.
A város azonnal vizsgálatokat rendelt el, egyelőre nyolc helyen azonosítottak szennyezett követ az aszfaltban.
A helyi média úgy tudja, hogy egy harmadik áldozata is van az estének, ám ezt a hivatalos szervek még nem erősítették meg.
Szívesen maradt volna, de nem tudta betartani az ígéreteit.
Tóth Vera és férje, Pauli Zoltán új vállalkozása, egy pékműhely megnyitására sem ment el Tóth Gabi.
A Szijjártó Pétert jachtoztató oligarcha cégcsoportjának kötelezettségeit tavaly jelentősen megdobta egy 400 millió dolláros kötvénykibocsátás. Kérdés, hogy a Duna Group a következő években miből termeli ki ennek finanszírozását, miközben a Tisza-kormány felülvizsgálja a nagy állami infrastruktúra-beruházásokat, amelyek az elmúlt években a cégcsoport komoly megrendeléseit adták.
A tárgyalások hónapok óta húzódnak az orosz többségi tulajdon miatt amerikai szankciók alatt álló szerb olajvállalat felvásárlásáról. Az új határidő július 31.
A csoportkörben látott felemás teljesítmény után veszélyes ellenfél vár Belgiumra a tizenhatoddöntőben. Szenegál a halálcsoportban ugyan csak a harmadik helyen zárt, de alaposan megnehezítette a franciák és a norvégok dolgát is, Irakot pedig 5–0-ra ütötte ki. Anglia a csoportharmadikok rangsorában élen záró Kongói DK-val, a házigazda Egyesült Államok pedig Bosznia-Hercegovinával küzd meg a legjobb 16-ba kerülésért.
Nem a Tisza országgyűlési képviselője az első, aki romló állapotokról számol be Budapest belső kerületeiben.
A hőségben több motorvonat is használhatatlan lett.
Hogyan készül a török elnök a jövő heti ankarai NATO-csúcsra? És az Egyesült Államok a Függetlenségi nyilatkozat aláírásának 250. évfordulójára? Válogatásunk a világlapok írásaiból.
A növekvő gazdasági aggodalmak ellenére az európaiak nagyra értékelik az EU jelentette békét, biztonságot és együttműködést, illetve az ennek köszönhető életminőséget. Egy friss felmérés szerint a magyarok szokatlanul nagy bizalommal fordulnak az Európai Unió felé, és még több hatáskört adnának az EU kezébe.
Az amerikai alelnök a Vatikánba üzent.
Vasárnap Norvégiával játszanak, és Raphinha sem elérhető.
Az Anthropic június közepén vonta meg a Fable 5 és a Mythos 5 modelljeinek elérhetőségét a nem amerikai állampolgároktól, miután azokat túlságosan veszélyesnek ítélte meg az amerikai kormányzat.
Mire felelősségre vonnák, Matolcsy György egykori MNB elnök azzal védekezhet: a friss, 2025-ös mérleg szerint egy év alatt gyarapodott a Pallas Athéné Alapítvány, már 25 milliárd megkerült a vagyonából. Csakhogy előtte tízszer ennyi elúszott.
Az előadó reméli, hogy az év végi Aréna-koncertjén már újult erővel állhat színpadra.
A négy Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő a jövőben függetlenként folytatja.
Mihamarabb törölni kell a Chrome bővítményei közül azt a kiegészítőt, amely Perplexity AI-nak álcázta magát.
Az első negyedévben az államháztartás GDP-arányos hiánya 9 százalék volt, ez a második legrosszabb első negyedéves adat 1999 óta. Az állami kiadások 2025 első negyedévéhez képest 19 százalékkal alakultak magasabban.
Az információs vákuum közepette egyre erősödnek a találgatások arról, hogy a repülőgép hogyan tudott berepülni egy olyan város fölé, amelynek légterét rendkívül szigorúan őrzik.