Megemelte a kormány a hiánycélt, és kétszer annyi devizakötvényt bocsát ki, mint amennyit eddig tervezett
Az EU-pénzek elmaradására és a kórházakra hivatkozva.
Az EU-pénzek elmaradására és a kórházakra hivatkozva.
Vastag télikabát kellett annak, aki hajnalban a Bükk-fennsíknál járt.
Marine Le Pen ünneplésén egységes európai szélsőjobbról beszéltek, de olyan nincs. Simicska Lajos intő példa Elon Musk számára. Az az igazi vészhelyzet, hogy Trump szövetségi csapatokat vezényelt Los Angelesbe a zavargások miatt. Az egykor pacifista Joshka Fischer volt német külügyminiszter a kötelező katonai szolgálat visszaállítását sürgeti. Témák és vélemények a világsajtóból.
A klíma- és emberjogi aktivista Párizson keresztül térhez vissza Svédországba.
A szolgáltató minden szerelőjét a városba küldte.
Marise Wipani a kilencvenes-kétezres években játszott több filmben és sorozatban. Halálának hírét a családja közölte.
Legalább két ember meghalt, és többen megsérültek hétfő éjszaka.
Több százezer eurót követeltek a Telex szerint az Orbán Viktor öccséhez köthető üzleti körtől, mert gyorsított ügyintézést ígértek külföldiek számára, majd az előleg felvétele után nem történt semmi.
Egyelőre nem tudni, hogy mi vezetett a balesethez, amelynek sérültje is van.
Amerikai kutatók fejlesztettek ki egy olyan „tolmács” fejhallgatót, amelyik nem jön zavarba attól, ha körülötte többen is beszélnek.
Hadházy ismét luxuskiegészítőkről posztolt, ezúttal a korábbi jegybankelnök fia és felesége kerültek rivaldafénybe.
A női szerhasználat magányos műfaj, sok függőnek a háziorvos a „dealere”, amikor krónikus fájdalmait pszichoszomatikus tünetként azonosítja. Miért említendő külön az anyák függősége, és miért különösen veszélyeztetettek az idősödő nők? Miért kerülnek gondozásba a nők sokkal rosszabb állapotban, mint a férfiak? Mi áll a nők szerhasználatának hátterében Magyarországon? Dr. Kaló Zsuzsát, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docensét kérdeztük.
Hordozható játékkonzollal rukkolt elő a Microsoft: a ROG Xbox Ally – és erősebb változata, az Ally X – még 2025-ben felkerül a boltok polcaira, és nem csak a Game Passzal lehet majd használni.
Hamarosan elérhető lesz egy új társkereső alkalmazás, ami szakít az eddigi gyakorlattal, amelyen nem látványos képekkel, valamint tökéletesre csiszolt bemutatkozásokkal találkozhat.
Lively korábban szexuális zaklatással vádolta meg Baldonit, akivel a Velünk véget ér című, kapcsolati erőszakról szóló filmen dolgozott együtt.
Nemrég átadott autóútszakaszok váltak fizetőssé.
A hajó humanitárius segélyt vitt volna Gázába, de Izrael védelmi minisztere vasárnap arra utasította a hadsereget, hogy akadályozzák meg az aktivisták célba érését.
Az Aston Martin Valkyrie LM olyan durva, hogy kizárólag versenypályán lehet vezetni.
Most először adott interjút az ukrán elnök magyar médiumnak a háború kitörése óta. A Válasz Online-nak beszélt többek között Orbán Viktor ukrajnai megítéléséről, a kémbotrányról, az őt ábrázoló plakátokról és arról is, miért követ el szerinte történelmi bűnt Magyarország.
Speciális, allergia elleni lakástextíliákat fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói és a baranyai megyeszékhelyen működő Rovitex Kft. szakemberei.