Most mutatták csak meg a csillagok: Einsteinnek és Newtonnak igaza volt
Amerikai kutatók vizsgálata arra jutott, hogy a gravitáció pontosan úgy viselkedik a világegyetemben, ahogy azt a világ két legnagyobb tudósa korábban leírta.
Amerikai kutatók vizsgálata arra jutott, hogy a gravitáció pontosan úgy viselkedik a világegyetemben, ahogy azt a világ két legnagyobb tudósa korábban leírta.
A kis magyar abszurd már maga a valóság. Rényi Ádám író, könyvkiadó, producer, színházi ember immár a negyedik kötetben adta közre felnőttmeséit, egy olyan országból tudósítva, ahol percenként legalább két egyperces novellára való esik meg.
Az elnök bírálta azokat a demokrata és republikánus politikusokat, akik a konfliktus gyors rendezését sürgetik, mondván: az ilyen nyilatkozatok az iráni felet segítik a tárgyalási folyamatban.
Az orosz védelmi minisztérium április 15-én közzétette azoknak az ukrán cégeknek és közös vállalatoknak az elnevezését és címét, amelyek nyugat-európai országokban, illetve Törökországban és Izraelben Ukrajna számára Oroszország támadására szánt drónokat gyártanak.
Tüzet csihol a NASA a Holdon, és ennek nagyon is lesz értelme – az így gyűjtött tapasztalatok révén ugyanis nagyobb biztonságban tartózkodhatnak majd emberek az égitesten a jövőben.
Április 23-án lehet utoljára kérelmet benyújtani a támogatásra.
Az Európai Unió bővítése új geopolitikai környezetben zajlik, amely egyre több kihívást tartogat – erről beszélt Marta Kos az Európai Parlament külügyi bizottságának ülésén. Az uniós bővítési biztos hangsúlyozta: „nagy geopolitikai változásokat élünk meg”, és a világ egyre veszélyesebbé válik, miközben a nagyhatalmak egyre gyakrabban hagyják figyelmen kívül a nemzetközi szabályokat.
Manfred Marcucci mindössze 15 órát töltött svájci kórházban.
Magyar Péter már be is jelentette, hogy nem garantálhatja Izrael védelmét az uniós döntések ellenében.
A közoktatás problémáit orvosolni kell, mert az utolsó előremutató oktatási reformkísérlet az ezredforduló utáni évtizedben volt. Kevesebb stresszt, hatékonyabb készségfejlesztést a diákoknak!
Az Intel piaci kapitalizációjának legmagasabb szintjét könyvelhette el negyedévszázad viszonylatában: három és félszeresére növekedett ez az érték csupán az egy évvel ezelőttihez képest is. A háttérben ott a Google, Elon Musk és a mesterséges intelligencia is.
Amennyit hivatkozott kampányában Orbán Viktor a digitális térnyerésre, látszólag annyira sután állt a Fidesz a populáris kultúrához. Összeszedtünk néhány üzenetet, amelyek arra utalnak: a kampánystábnak fogalma sem volt, mit művelnek. Akik pedig meg tudták fejteni az üzeneteket, leginkább értetlenkedéssel reagáltak, majd megválasztották kétharmaddal a kihívót.
A csupasz majom című világhírű könyv szerzője 98 éves volt.
Szívrohamban halt meg az 57 éves színész.
A szurkolókat láthatóan megviselte az ETO FC-től elszenvedett vereség és az, hogy csapatuk a második helyre csúszott vissza röviddel a bajnokság vége előtt.
Vásárhelyi Jánost újságírók várták a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtt.
Mi történik azokkal a poggyászokkal, amelyeket elkavar a légitársaság, de nem keresi őket a gazdájuk? Egy élelmes amerikai üzletet épített a gazdátlan poggyászokra – mára jól menő webshop és múzeum is várja az érdeklődőket.
Hamis vásárlással ijesztenek rá a támadók a gyanútlan felhasználókra, rávéve őket olyasmire is, amelyekkel veszélybe sodródhatnak az adataik.
Egy olyan országban, ahol a nemük és identitásuk alapján eddig kirekesztettek embereket a nemzetből és a parlamentből, ott nagyon fontos szerepe van a női jelenlétnek. 46 évet kellett várnunk arra, hogy a női képviselők aránya ismét a 30%-hoz közelítsen.
Az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a napenergia aránya Magyarországon, ami új kihívásokat okozott az energiarendszerben: egyre gyakoribbá váltak a túltermeléses időszakok és az extrém villamosenergiaár-változások. A megoldás egyik kulcsa az energiatárolás lehet. Győrben az ALTEO átadta az ország legnagyobb ipari villamosenergia-tárolóját – megnéztük, hogyan működik, és miért lehet kulcsszerepe a jövőben. Videós riport a legnagyobb hazai energiatároló átadásáról.