Van egy sajátos gesztusnyelve, megérinti, megsimogatja a gyereket – de ezt ő szakmailag indokoltnak és természetesnek tekinti
– áll egy 2011-es iratban Vásárhelyi Jánosról, a bicskei gyermekotthont évtizedekig vezető igazgatóról, aki szexuálisan bántalmazta a gondozására bízott gyerekeket. Többek között ez is szerepel a kormány csütörtökön közzétett jelentésében, amiben áttekintették, milyen rendszerszintű hiányosságok vezettek ahhoz, hogy a gyerekek többszöri segítségkérése ellenére sem történt semmi az ügyben. A jelentés főbb megállapításait alábbi írásunkban foglaltuk össze röviden, mostani cikkünkben pedig kitérünk a 100 oldalas dokumentum több fontos részletére is.
https://hvg.hu/itthon/20261008_bicskei-gyermekotthon-vasarhelyi-janos-konya-endre-gyurko-szilvia-gyermekvedelem-kegyelmi-ugy
A cikk elején bemutatott idézet 2011-ből származik, azonban az igazgatóról 2007-ben adott először terhelő jelzést egy gyerek, aki ugyanakkor közölte azt is, hogy ha az információt továbbadják, azt le fogja tagadni. A jelentés szerint ez arra utalhatott, hogy szégyellte, ami történt, és tartott a beszámoló következményeitől. Az a gyógypedagógus, akihez érkezett a jelzés, mindössze annyit kért a gyerektől, hogy Vásárhelyi irodájába csak felnőtt jelenlétében menjen. Bár a jelzés további 8-9 munkatárshoz is eljutott, hivatalos intézkedés nem követte azt.
Volt munkatárs, aki azt tanácsolta a gyerekeknek, hogy ne beszéljenek erről, mások bizonyítékot próbáltak gyűjteni, de olyan is volt, aki közvetlenül Vásárhelyihez fordult az ellene felhozott vádakkal, azt remélve, hogy meg tudják beszélni az ügyet.
A jelentés ezek alapján megállapítja, hogy a munkatársak számára nem volt egyértelmű, mit kell tenni egy ilyen helyzetben, így maguk próbáltak a saját meglátásaik szerint, informális eszközök útján cselekedni.
Nem csak a nevelők tanácstalansága és a szakmai protokoll hiánya, de Vásárhelyi hatalma is hozzájárulhatott a jelzések eredménytelenségéhez: az igazgató egy ponton például korlátozni kezdte a gyermekvédelmi gyámok bejárását az intézménybe. Ezután előzetesen kellett bejelentkezniük, név szerint le kellett írniuk, hogy kikkel akarnak találkozni, ráadásul még a gyerekek környezetét sem láthatták, mert egy „kápolnának nevezett raktárhelyiségben” várakoztatták őket, itt beszélgethettek a gyerekekkel. Egy nevelő szerint ez azért történt, mert „akkor már olyan ügyekbe nyúltunk bele, ami nekik nem tetszett”.
Számos alkalommal ugyanakkor a jelzőrendszer részeiként működő szakemberek maguk kételkedtek abban, hogy a gyerekek igazat mondanak, és abban is, hogy egyáltalán rejtve maradhat egy ilyen eset. A fenntartó egyik munkatársában azért fogalmazódtak meg kételyek, mivel szerinte az intézmény nyitottan működik, ezért nehezen képzelhető el az, hogy négy év alatt külső személy nem szerzett tudomást az eseményekről.
„Az igazgató egyetlen alkalommal sem erőszakoskodott vele”, „két esetet mondott el a gyerek, de egyiket sem élte meg molesztálásnak” – ilyen mondatok is szerepelnek az iratokban, amely a jelentés készítői szerint arra utal, hogy a fenntartó, a munkatársak, és a rendőrség is elbagatellizálta a történteket. Ahelyett ugyanis, hogy azt kérdezték volna, történt-e határátlépés és hogy az milyen hatással lehetett a gyerekre, inkább megindokolták, hogy miért nem szükséges további intézkedés. Az egyik igazgatóhelyettes pedig azt válaszolta egy visszaélést jelezni próbáló nevelőnek:
mutasson egy gyereket, aki ebben igazán sérült.
Az igazgatóhelyettesek a jelzést tevő nevelők állításait később „minden alapot nélkülöző, aljas támadásként” írták le, amiket szerintük személyes sértődés miatt tettek meg.
A „minek ment oda” típusú kételkedések is megjelennek az iratokban: egy gyermekvédelmi gyám ragaszkodott ahhoz, hogy egy érintett gyerek önként ment be az igazgató irodájába, ezzel azt sugallva, hogy semmilyen visszaélés nem történt. Egy gyermekvédelmi szakszolgálati irat azt emelte ki, hogy az egyik érintett gyereket már az ügyet megelőzően sem kedveltek a társai, mert folyamatosan konfliktusokat gerjesztett, ezért nem bíztak benne. Az is kételyeket ébresztett egyes szakemberekben, hogy a gyerekek jó kapcsolatban voltak az igazgatóval, volt, aki „apa-pótléknak” tekintette őt, megosztotta vele a problémáit – pedig a jelentés szerint ez tipikusan a grooming, vagyis a bizalomépítő behálózás jele, amikor egy felnőtt fokozatosan beférkőzik egy gyerek bizalmába, hogy utána kihasználhassa.
Az igazgató hatalmát és helyi beágyazottságát az is jelzi, hogy 2016-ban, amikor vizsgálat indult ellene, létrejött egy, „János bácsi ártatlan” nevű Facebook-csoport, a helyi támogatói pedig felvonulást szerveztek, sőt, egy nevelő szerint az egyik igazgatóhelyettes hűségnyilatkozatot fogalmazott meg arról, hogy biztosak az igazgató ártatlanságában, és ezt körbevitte az intézményben.
Gyurkó Szilvia a sajtótájékoztatón kiemelte: a rendszer számos ponton önmagát védte, hárította a felelősséget, és szinte megkönnyebbült, amikor a gyerekek visszavonták a vallomásaikat, mert ezt egyenlővé tették azzal, hogy semmilyen bűncselekmény nem történt. Magyar Péter miniszterelnök ezért felvetette Pintér Sándor egykori belügyminiszter és Fülöp Attila egykori szociális ügyekért, majd gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár felelősségét, de Orbán Viktor volt miniszterelnökét is. Magyar felszólította Balog Zoltán egykori emberierőforrás-minisztert és püspököt, Soltész Miklós volt szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt és Czibere Károly volt szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárt is, mondják el a nyilvánosság előtt, mit tudtak és mit tettek. Czibere azóta válaszolt is a felszólításra: azt mondta, 2016-ban benyújtotta lemondását a bicskei gyermekotthon ügye miatt, de Balog Zoltán miniszter azt nem fogadta el.
