Súlyosan rákkeltő anyagot talált online rendelt ékszerekben a népegészségügyi központ
A vizsgálaton fennakadt ékszerekben a kadmiumszint több ezerszerese volt a megengedettnek.
A vizsgálaton fennakadt ékszerekben a kadmiumszint több ezerszerese volt a megengedettnek.
Kiváló idő ígérkezik a hétvégére, sok napsütéssel, eső nélkül.
Lindsey Graham a müncheni biztonsági konferencián többször is „kis hölgyként” utalt a dán kormányfőre. Szavai nagy felháborodást keltettek.
A cégcsoport tavaly nagybevásárlást tartott, egyebek mellett megvette az állami hadiipari kapacitások jelentős részét. Ezzel együtt az árbevétele történelmi csúcsra, 734 milliárd forintra nőtt, az adózott profitja hatszorosára emelkedett.
Van pénz luxusra itthon is.
Ivan Petrovics Pavlov Nobel-díjas orosz-szovjet orvos, a feltételes reflex elméletének kidolgozója 90 éve, 1936. február 27-én halt meg.
Bővítené a Bűnvadászok védjegyét Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.
A Molban felnőtt Lakatos Benjámin ma már nemcsak a svájci központú MET-csoport első embere, hanem az ingatlanos vállalkozásai mellett egy nemzetközi médiaprojektben is befektető.
Januárban alig emelkedtek az ipari termelői árak decemberhez képest, alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ez is afelé hat, hogy idén kedvezően alakuljon az infláció.
Hosszú évek után először közölt hivatalos statisztikát az állami Humánreprodukciós Igazgatóság a hazai lombikkezelések sikerességéről. Vezetője, Várnagy Ákos a HVG-nek nemcsak arról beszélt, mit jelent európai összehasonlításban a 26,45 százalék, hanem arról is, miért nem támogatják, hogy az intézmények adatait külön-külön is meg lehessen ismerni. Mikor lesz elérhető a petesejt-donáció Magyarországon? Miért mennek magyar párok külföldi intézetekbe? És hogyan lehet helyreállítani az elveszett bizalmat?
A kisváros „működőképességének megőrzése és feladatainak ellátása érdekében” kapja az egyedi támogatást.
Tavaly 16,5 év volt a magyar személyautók átlagéletkora, ami rekordmagas értéket jelent. Ezen belül a céges autók bőven 10 év alattiak, míg a lakossági tulajdonában lévő autók 18 év körüli átlagnál tartanak.
A választási kampány hajrájában még tovább tudja fokozni az ukránellenes retorikát a kormány.
A biztos állás 24 éves korig tart, kivéve a javítóintézeti nevelésből elbocsátottakat és a javítóintézet utógondozó részlegén ellátottakat.
Globálisan is eltörli a jelszómegosztás gyakorlatát az HBO Max, miközben úgy tűnik, mégsem a Netflix lesz a streamingszolgáltatás új tulajdonosa.
Lovász, aki a Dumaszínház kreatív igazgatója lett, arról beszélt, hogy a távozása óta nem is beszéltek egymással.
Az év első hónapjában 5,8 ezer fő volt a népesség természetes fogyása, miután csak 6,2 ezer gyerek született.
A járművük letért az autópályáról, a szalagkorlátnak ütközött, majd az árokba csapódva felborult.
Érkezőben a Cayenne nagytestvére, mely a korábbi tervekkel ellentétben nem villanyautó lesz.
Az ukrán külügyi szóvivő azt mondta: szó sincs arról, hogy politikai okok miatt blokkolnák az olajszállítást a Barátság vezetéken.