Először lett veszteséges a Stellantis, vaskos 22,3 milliárd dollár mínusszal
A cég részvényei 30 százalékot estek már idén.
A cég részvényei 30 százalékot estek már idén.
Ha nem lenne háború, az Urals olajkeverék nem lenne olcsóbb az irányadó Brentnél, a Molnál pedig nem keletkezne „extraprofit”, amit az állam különadóval elvonhatna. Illetve az Urals elvesztése valójában nem okozhat csillagászati üzemanyagárakat, hiszen a Mol amúgy is a Brenthez áraz – ezért keletkezik „extraprofitja”.
Donald Tusk az X-en üzent Orbán Viktornak.
Útkereséséről beszélt a színművész.
Az elszívó kapott lángra.
Csaknem 1400 személynél azonosítottak valamilyen nemzetbiztonsági kockázatot a titkosszolgálatok tavaly, és kérték ezért Tuzson Bence igazságügyi minisztert, hogy titokban megfigyelhessék őket. A tárca a Pegasus-botrány óta maszatol a számokkal.
Immár semmiféle építkezés sem veszélyeztetheti az ugrásképtelen magyar tarsza élőhelyét a Mocsárosdűlőn.
Szeretné, ha a zenék valamilyen logika, például ütem vagy hangnem alapján követnék egymást, amikor egy lejátszási listát hallgat? Éppen ezt kínálja a Spotify új funkciója, ami segít logikusan egymás után rendezni a zenéket. Ráadásul ezernyi beállítási lehetőség is rendelkezésre áll.
Magyar Péter közölt egy felvételt, amiben arról beszélt egy férfi, hogy a katasztrófavédelmi ellenőrzések idején hogyan szállították el az üzemből a szennyező anyagokat.
Zs. Zsolt illegális bevándorlóként élt Amerikában. Idős, meleg férfiakat hálózott be, lopott meg majd gyilkolt meg.
A színésznő hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében őszintén vall a gyerekkori traumáiról, többek között az őt ért bántalmazásokról is.
A miniszter szerint az ukránok „bevallották”, hogy politikai okok miatt nem indítják újra az olajszállítást a Barátság vezetéken.
Látszólag a felhívás a sportról szól.
A német lap szerint Magyarországot nem látják úgy szívesen az unióban, ha egy Putyin-szerű autokrata vezeti.
Az égési sérült szomszéd a feleségével és a gyerekeivel együtt segítségért kiabálva menekült ki az égő házból. A mentők és a tűzoltók kiérkezéséig a szomszéd többször összeesett, földre rogyott, de a férfi ekkor sem segített neki, inkább élő adást indított a telefonján, amelyet a rendőrség kiérkezése után is folytatott.
Több intézkedéssel igyekszik elején venni a félretájékoztatásnak a TikTok a közelgő választások miatt. Kiemelt figyelmet szentelnek az AI-videóknak, valamint a politikai hirdetéseket is tiltják, sőt: jön egy Választási Központ is.
Magyar Péter pártja a kormányzati jelentések nyilvánosságra hozását és a felelősök megnevezését követeli.
Biztonságosabb lesz az állampapírok kezelése a WebKincstárban és a MobilKincstárban, miután a kincstár több új védelmi funkciót is bevezetett.
Hilary Knight szerint sokan tanulhatnak abból, ami történt.
Látványosan a Fidesz mellett állt ki egy olyan hatóság, illetve egy alkotmányos intézmény is, amelynek elvileg függetlennek kellene lennie. A tét mindkét esetben az, hogy a kormánypárt a választásokig akadálytalanul terjeszthesse a propagandáját a közösségi médiában. Elhallgatták ugyanakkor, hogy a háborús félelmeket gerjesztő AI-videókkal szemben igenis van jogorvoslati lehetőség, Magyarországon is.