Új üzenet jelent meg a közmédia egyik felületén
A hirado.hu-n továbbra sincs hírszolgáltatás, de lecserélték a korábbi szöveget.
A hirado.hu-n továbbra sincs hírszolgáltatás, de lecserélték a korábbi szöveget.
Üzleti vállalkozásként működteti az elnökségét Donald Trump, akinek a vagyonbevallása azt mutatja, főleg a kriptovalutákon kaszált, de dőlt a pénz ingatlanokból és a Közel-Keletről is.
Pape Thiaw 2024 decembere óta irányította az afrikai válogatottat.
A Neue Zürcher Zeitung helyzetképe a nyugat-ukrajnai országrészből.
Négyszázkilencven éve, 1536. július 12-én halt meg Rotterdami Erasmus holland tudós, a 16. század humanista mozgalmának meghatározó egyénisége, a keresztény egység utolsó „közvetítője”.
A vesztes Norwegian egy új logóval gazdagodott Instagramon.
Az 57 évesen elhunyt Szolnoki Péter sokáig titkolta betegségét, tavasszal még nagykoncertet adott a Bon-Bon zenekar.
Fenyegetőzések után újra rakétákat és drónokat vet be az amerikai és az iráni hadsereg.
Az örök meglepetés jellemzi az országot, a Fidesz bukása éppúgy váratlanul éri a hazai közvéleményt, mint ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétesésén is meglepődött. A közvélemény állapotát és a bukás mögötti hosszú folyamatokat érdemes vizsgálni
Az író kilenc szövegének felhasználási jogaiért több mint 400 millió forintot fizetett a saját maga által létrehozott Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.
A politikus néhány napja még Kijevben tárgyalt.
A hatóságok szerint személyes leszámolásról van szó.
Ez volt az első eset a vb-n, hogy valaki az új szabály miatt kapott piros lapot.
Az énekes 57 éves volt, és súlyos betegségben szenvedett.
A rendszernek nem a hibája, hanem a lényege, hogy a közbeszerzések túlárazását segíti – áll az Integritás Hatóság friss jelentésében. A korrupciós veszély nem a törvénysértés; épp a szabályok betű szerinti betartása vezet a pénz elfolyásához.
Az elmúlt időszakban a változékony piaci környezet miatt felértékelődött a tudatos portfólióépítés szerepe, amelynek ma már fontos részét képezhetik a devizás megtakarítások. Az erős forint támogathatja a devizában történő megtakarításra való hajlandóságot. Fabriczki Ritát, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatási területének vezetőjét és Miklós Dánielt, az OTP Alapkezelő értékesítési vezetőjét a devizás eszközökről és a legfontosabb gyakorlati tudnivalókról kérdeztük.
A lakosság az epicentrum közelében érezhette.
Komolyan akadályozná a csillagászokat, ha százezernél is több műhold lepné el a Föld körüli pályát.
A kameraképek is mást és mást mutatnak.
Olyannyira nem, hogy 2022-ben Belgium, 2018-ban Németország, 2014-ben Spanyolország, 2010-ben Olaszország és 2002-ben Franciaország egyaránt a világranglista első négy helyének valamelyikén állt, mégsem jutott tovább a csoportkörből sem.