Harminc menekültet szedtek ki egy tartálykocsiból Törökországban
A rendőrség közzétett felvételt, arról, ahogy húzzák ki a rozsdás tartályból az embereket.
A rendőrség közzétett felvételt, arról, ahogy húzzák ki a rozsdás tartályból az embereket.
A Boeing 787-es éppen egy beszállókapunál parkolt, de utasok nem tartózkodtak a fedélzetén, csak a személyzet tagjai. Közülük többen megsérültek.
Első fokon négy év és egy hónapot kell rács mögött töltenie a második világháború utáni Ausztria legismertebb kémjének, a volt elhárítótiszt Egisto Ottónak, akinek a kapcsolata a szökésben lévő Jan Marsalek volt.
Alaposan megvizsgálják a magyar kutatók, hogy hogyan károsítják a talajt a különféle szennyezőanyagok.
A korábban lázadóként elítélt Elias Irizarry bevallása szerint megbánta, amit 2021-ben, 19 évesen tett, de a védelmi minisztériumban így sem találkozott osztatlan tetszéssel a kinevezése.
Felelős szerkesztő lett Murányi a lapnál, aki szerint garanciát kapott, hogy a szerkesztőség munkájába nem lesz beleszólás.
Molnár Zsolt védője a Gyorskocsi utcában arról beszélt, hogy nem tartja megalapozottnak ügyfele letartóztatását, amely egyébként harminc napra szól.
Áttörés következett be a magyar–ukrán viszonyban, Magyar Péter miniszterelnök elérte azt, amire a 16 évig hatalmon lévő Orbán-kormány nem volt képes: a jelek szerint sikerült megoldani a két szomszéd vitáját, amely amiatt pattant ki, hogy Ukrajna korlátozta a magyar kisebbség jogait. A kárpátaljai magyarokat meglepte az a keménység, amellyel az új magyar kormányfő kiállt mellettük. A tárgyalásokhoz közel álló források szerint a hangulat egészen más volt, mint korábban, az ukrán képviselők látványos kompromisszumkészségről tettek tanúbizonyságot, s néhány héten belül találkozhat Kárpátalján Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij.
A fideszes influenszer jelenleg könyvet ír a kampányidőszakról, és a közösségi profiljában kormányfüggetlen politológusnak nevezi magát.
A Tisza Párt rekordot döntött a támogatottságban, és ebben is a Fideszt győzte le.
A sakk nem tartozik a látványos sportágak közé. Két ember ül egymással szemben, és minden lépés előtt általában hosszasan gondolkoznak. Lehet, hogy bizonyos esetekben jobb a gyors döntés? Egy nemzetközi kutatócsapat tagjai mindenesetre ezt állítják.
Vaszily Miklós május elején jelentette be, hogy az elkopott brandű Tények helyett új hírműsorral folytatná a TV2.
Az elfogottak közül tizenhét embert körözés alapján állítottak elő.
Az Alkotmánybíróságtól két törvényszék is kérte a folyamatba lévő ügyeik leállítását előíró februári kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének megállapítását. Mivel azonban eljárási hiba miatt már visszamenőlegesen meg lett semmisítve a rendelet, az alkotmánybírók szerint nincs mit vizsgálniuk.
A Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorát vezető színészek szerint a színházi abúzusok a művészi minőséggel nem legitimálhatók.
A II. kerületi polgármester és a védelmét ellátó ügyvéd panaszt tett a gyanúsítás ellen.
A Fidesz által gyermekvédelminek nevezett törvény ügyében hozott ítéletről, valamint az uniós forrásokhoz hozzáférés kérdéséről is beszélt az EUrologus kérdésére Koen Lenaerts a csütörtökön Luxembourgban tartott sajtótájékoztatóján.
Alaposabban elgondolkodik válaszadás előtt a Gemini, ha megnyom egy új gombot: a Google ráadásul ingyenesen elérhetővé teszi minden felhasználónak az újdonságot.
A Magyar Péter ultimátuma ellenére pozíciójához ragaszkodó államfő csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy a Velencei Bizottság sürgős eljárásban vizsgálja az ügyét. Így nemsokára Budapestre utaznak az alkotmányjogi testület munkatársai „tájékozódni”.
Friedrich Merz német kancellár és Magyar Péter elzárkóznak a nagyobb uniós reformoktól. Az EU-nak fel kellene gyorsítania Ukrajna felvételét, ennek sok előnye lenne. Donald Trump megbukott a hadsereg főparancsnokaként. Harangoztak a kubai rezsimnek, ha nem állapodik meg az USA-val. A burgenlandi Esterházy család a magyar kormányváltás után ismét nekifut, hogy rendezze a Magyarországon maradt műkincsei ügyét. Témák és vélemények a világsajtóból.