Végleg bezárt Wang mester egyik budapesti étterme
A kínai vendéglős szerint „több, hosszú távú működést érintő kihívással” szembesültek az elmúlt időszakban.
A kínai vendéglős szerint „több, hosszú távú működést érintő kihívással” szembesültek az elmúlt időszakban.
Jeney Áron négy éven keresztül vezette az NNI-t.
Alig két hónapja maradt az Egészségügyi Minisztériumnak arra, hogy nyilvánosságra hozza az eddig részben elrejtett kórházi fertőzések adatait. Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakember a fokozatos bevezetés híve, azt is elmondta, miért kellene időt adni az intézményeknek a szó szerint értendő megtisztulásra. Miért nem jó, ha egyből a lakosságot sokkolják az adatokkal? Mennyivel kevesebb kézfertőtlenítő fogy itthon, mint a nemzetközi átlag?
Saksukát például mindennap tudna enni az amerikai sztár.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint olyan közmédiát szeretnének, amely egyszerre hiteles, objektív, informatív és szórakoztató, valamint hozzájárul a magyar társadalom lelki és szellemi egészségének helyreállításához az elmúlt 16 év után.
Egyes Széchenyi-hitelek a jelenlegi fix 3 százalékos kamat helyett a 3 havi BUBOR-hoz igazodó változó kamatozással lesznek elérhetők. A referenciamutató értéke jelenleg 5,89 százalék. A szakminisztérium szerint az átalakítást az indokolja, hogy sok cég visszaélt a rendkívül olcsó hitellel, azt nem felhasználta, csak befektette magasabb kamatozású állampapírba.
Egy angliai kutatás szerint 200 nő életét menthette meg 2020 és 2024 között a HPV elleni vakcina.
Az izraeli elemzők egyöntetű véleménye szerint az egyezménnyel Izrael helyzete jelentősen meggyengült, Iráné pedig megerősödött.
Az Oscar-díjas spanyol színész kéz-, láb- és orrlenyomát hagyta a Hírességek sétányán, majd a legjobbakat kívánta Magyarországnak.
A politikus úgy érzi, csak akkor maradhat hiteles, ha pártoktól függetlenül folytatja a munkáját.
A portugál szövetségi kapitányt a BBC szakkommentátoraként dolgozó korábbi angol válogatott támadó, Chris Sutton kritizálta, szerinte ugyanis kínos volt, hogy Roberto Martínez nem merte lecserélni a gyengélkedő csatárt.
A mesterséges intelligencia első nagy munkahelyi hulláma arról szólt, hogy megtanultunk kérdezni: hogyan írassunk vele e-mailt, hogyan foglaljon össze egy szerződést, hogyan készítsen vázlatot egy prezentációhoz? A technológia következő lépcsője viszont egészen új alapokra helyezi, amit eddig tudtunk az AI-ról.
Eladósorba került a balatonakarattyai üdülő és két budavári ingatlan. Az üdülő kikiáltási ára a felújítási költségeket is figyelembe véve fele a ráköltött pénznek. A három ingatlanból kettőn Matolcsy Ádám barátja, Somlai Bálint dolgozott.
Magyarországon csak a vizek 64 százalékát minősítették kiválónak.
Újabb nagy Duna-parti zöldfejlesztés indulhat hamarosan a fővárosban: Dél-Budán épülhet 3,5 kilométer hosszan, a Kopaszi-gáttól egészen le Budafokig bicikliút, futópálya és park a mostani rozsdaövezetes, elhanyagolt területen.
Első alkalommal vehet részt és képviseli hazánkat miniszterelnökként EU-csúcson Magyar Péter, aki ennek örömére hosszú videóban jelentkezett be Brüsszelből, az egykori dolgozószobájából. Ahogy kiemelte, a magyar kormány rendelkezik a legerősebb felhatalmazással, így vágnak neki a kétnapos egyeztetéscunaminak.
Több mint fél évtizedes kihagyás után jött új verzió a Google Home Speakerből, amely számos területen is látványosan fejlődött az elődjéhez képest.
Szerintük az érintettek lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában, s mivel a végsőkig lojálisak maradtak az autokratikus hatalomhoz, helyrehozhatatlanul hiteltelenné váltak.
Az intézkedés sértette a szabad versenyt, a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelvet, és jó eséllyel diszkriminatív volt. A kötelező akciózást a Fidesz-kormány már 2024 közepén kivezette, jelenleg árréskorlátozás működik helyette.
Irán lőporos hordóvá válhat a belpolitikai erőviszonyok átalakulásával. Az amerikai–iráni megállapodás a politikai halált jelentheti Izrael Houdinije, Netanjahu számára. Putyin már az Egyesült Királyságot is csatamezőnek tekinti. Németország bedurrantotta a fegyverkezést, de kérdés, hogy Európát védené, vagy csak magát. Erdogan török elnök lassan kifogy a trükkökből, és úgy járhat, mint Orbán. Témák és vélemények a világsajtóból.