Hatalmasat esett a kecskeméti Mercedes-gyár bevétele, mégis több lett a nyeresége
A szinte csak exportból élő cég szinte minden járművet Németországban értékesít, de Horvátországból is lett 675 eurónyi jövedelme.
A szinte csak exportból élő cég szinte minden járművet Németországban értékesít, de Horvátországból is lett 675 eurónyi jövedelme.
A lakossági ingatlanpiacon idén nőtt az alkulehetőség, Budapesten pedig megállt az árnövekedés.
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató olyan gyerekekről gondoskodik, akik valamiért nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel. Ugyan vannak, akik hazaköltözhetnek, de a legtöbben a gyermekvédelmi intézményrendszerben nőnek fel.
Újra jó évet zárt a Mahir Cityposter, amely egy év alatt duplázva, 224 milliós nyereséget termelt a tulajdonosaiknak.
Egy tokgyártó már el is készítette az első kiegészítőt az Apple – várhatóan – ősszel debütáló hajlítható iPhone-jához.
„Mindegy, Skultéti, csak csinálja tovább.”
Nagy Márton a 49 milliárdos profit mellett a 3 milliárdos eredménytartalék kifizetéséről is döntött.
A mikroműanyagok közel 96 százalékát eltávolítja a vízből egy ügyes találmány, amelyet nem valamilyen nagyvállalat, nem is egy startup, hanem egy virginiai középiskolás, Mia Heller talált ki.
Alkalmazott nélkül is sikerült a bravúr.
Bár nagyon beivódott a köztudatba, hogy a nők egy időre kivonulnak a munkaerőpiacról, amikor gyerekük születik, ma már kevesebben vannak, akik azt mondják, az anya maradjon otthon, közben pedig megnőtt azoknak az aránya, akik szerint nincs is szükség fizetett ellátásra. Szalma Ivett szociológust arról is kérdeztük, miért mondják a jelenlegi magyar támogatási rendszerre, hogy burkolt családközpontúság jellemzi, hogy lehetne jobban ösztönözni a gyerekvállalási kedvet, mire szolgál az apakvóta, és hogyan függ össze ez az egész a házimunkával.
A brüsszeli magyar állandó képviselet dolgozóinak tartott zárt körű állománygyűlésen a miniszterelnök az uniós ügyek fontosságáról beszélt, Várhelyi Olivér magyar uniós biztost pedig megpróbálná távozásra bírni.
Az első fokú bíróság korábban úgy látta, hogy a hivatal megsértette az Átlátszó jó hírnevét. A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet.
Kenneth Iwamasa bűnösnek vallotta magát. Rajta kívül még négy embert ítéltek el a színész halála ügyében.
Egynapos ülésen dől el, sikerül-e faragni a parlamenti költségekből.
A Rouge Concept Kft. 10 milliós támogatást kapott tavaly év végén az NKA-tól.
A vidékfejlesztési miniszter azt állítja: Sára Botond egy nappal a választás után hat stábtagjának mondott fel, hogy nagy végkielégítést adhasson nekik. Lőrincz Viktória azt is bejelentette, hogy a főispánok nem kapnak pénzt a távozásukkor.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulójára cseh és szlovák mintára készülhetnek online elérhetővé tenni a levéltárban őrzött 6-os kartonokat, de ezekből sem az összes besúgó neve nem derülne ki, sem az, hogy hálózati személyként kik ártottak ténylegesen másoknak.
Csak részben volt sikeres a Starship űrhajó legutóbbi tesztrepülése, mivel a gyorsítórakéta visszatérése finoman fogalmazva sem volt zökkenőmentes.
A kutatásokat a rendőrséggel együtt végzik.
A Védvonal nevű kezdeményezés szervezetileg a Fideszen belül működik majd, helyileg pedig a Polgárok Házában – derült ki Czunyiné Bertalan Judit volt fideszes országgyűlési képiviselő tájékoztatásából. A politikust Orbán Viktor volt miniszterelnök a napokban kérte fel a kezdeményezés vezetésére, első munkamegbeszélésük pedig szerdán volt.