Az IBM pénzügyi központot létesített Budapesten

Az IBM immár a sokadik multinacionális cég, amely üzleti szolgáltató központot hoz létre Magyarországon. A számítástechnikai óriás pénzügyi irodájának hatóköre az egész világra kiterjed.

  • unknown unknown
Az IBM pénzügyi központot létesített Budapesten
Az IBM számára Magyarország stratégiai jelentőségű, amit mutat az is, hogy a multinacionális számítástechnikai vállalat Budapesten hozta létre az egész világra kiterjedő nemzetközi pénzügyi szolgáltató központját – fejtette ki Hans Ulrich Maerki, a társaság európai, közel-keleti és afrikai régiójának elnöke - csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatóján. A pénzügyi központ hivatalos megnyitóján részt vett Kiss Péter kancelláriaminiszter is, aki kifejtette, hogy Magyarország nemcsak a földrajzi adottságai, hanem az itteni képzett munkaerő miatt is kiindulópont lehet a nemzetközi cégek számára, akkor ha új, például a balkáni térségben akarnak terjeszkedni. A kancelláriaminiszter elmondta, hogy Magyarország törekvései és az IBM fejlesztési szándékai egy irányba mutatnak. Szerinte az IBM segít annak a gazdasági kultúrának a megteremtésében, amely az ország fejlődését szolgálja. (MTI)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.