Áfa-módosítás: drágul a cégtelefon és a műtej

Az Országgyűlés ma szavaz a módosító indítványokról, amelyekkel főleg a mezőgazdasági termelők járnak jól, a telefonköltségek növekedése révén viszont a vállalkozások többsége ráfizet.

  • unknown unknown
Áfa-módosítás: drágul a cégtelefon és a műtej
A múlt héten tüntető tejtermelőket ugyanis azzal csillapította le a kormány, hogy az állami támogatásokra jutó áfa mégis levonható lesz a mezőgazdaságban. A módosítás csak az agrárszférában 30 milliárdos bevételt hoz. Mindezt az összes többi ágazatban működő vállalkozásoknak kell megfizetniük, ugyanis a cégek májustól csak telefonköltségeik fele után írhatják le az áfát, szemben az eddigi hetven százalékkal, ami 12 milliárdos többletbevételt jelent a költségvetésnek, ám a büdzsé bevételei még így is csökkennek az évközi áfa-törvény változással - véli a Népszabadság.



Bár a pénzügyi tárca korábban határozott ígéretet tett arra, hogy a magyar társaságok működését nem fogják az adószabályok évközi rángatásával nehezíteni, egyes módosító javaslatok mégis így tesznek, például a tejimitátumok áfájának 15 százalékról 25 százalékra emelésével. A tejtermelők kívánságára törvénybe iktatott javaslattól 2 milliárd forint pluszbevételt vár a Pénzügyminisztérium, igaz töredékét jelenti annak a 30 milliárd forintnak, amit az agrártermelők kaptak. Egy valószínűleg bukásra ítélt SZDSZ-es javaslat megszüntetné az autópályadíj utáni áfa-levonást magánhasználat esetén.



Májustól mégsem kell majd megadnunk adószámunkat, ha áfás számlát szeretnénk kérni, így a közüzemi szolgáltatóknak és telefoncégeknek sem kell begyűjteniük céges partnereik adószámát, hogy érvényes számlát bocsáthassanak ki. A vevői adószám feltüntetésére az uniós szabályok szerint is csak akkor van szükség, ha két tagország közötti kereskedelemről van szó.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.