Tetszett a cikk?

A kijelölt orosz miniszterelnököt szoros szállak fűzik Oroszország legnagyobb pénzügyi tömörüléséhez, a Mihail Fridman oligarcha vezette Alfa csoporthoz – állítja az Eho Moszkvi rádió főszerkesztője.

Alekszej Venediktov főszerkesztő Mihail Fradkov kormányfői jelölése kapcsán azt írta: Fradkov az első orosz kormányban külkereskedelmi miniszterként tevékenykedő Petr Aven helyettese volt. Aven 1994-ben hagyta el politikai pályáját, és az Alfa Csoport által alapított Alfa Bank elnöke lett.



Az 53 éves Fradkov a Szovjetunió 1991-es széthullását követő évben külgazdasági miniszterhelyettes lett Jegor Gajdar reformkormányában, sőt 1997-ben miniszter is volt a tárca átszervezéséig. Borisz Jelcin elnök két évvel később visszahívta a kereskedelmi minisztérium élére. Vlagyimir Putyin 2000. márciusi elnökké választása után karrierje megtorpant, de azért kinevezték a befolyásos nemzetbiztonsági tanács titkárhelyettesévé, 2001-ben pedig nagyon fontos posztot kapott (a múlt hét elején felmentett) Mihail Kaszjanov kormányában: rábízták a nagyarányú adómulasztások üldözésére létrehozott adórendőrség vezetését. A Gazeta.Ru internetes lap szerint a Fradkov vezette adórendőrség nem tárt fel egyetlen nagy adócsalást sem.



Az adórendőrséget tavaly márciusban feloszlatták, és Fradkovot Brüsszelbe küldték. Putyin az ügyvezető kormány kulcstagjai előtt rámutatott, hogy Fradkov olyan "erős adminisztrátor", aki egyaránt ismeri a "gazdasági és az erőblokkot". Az új kormány szerkezetét és a miniszterjelöltek személyét még a március 14-ei elnökválasztás előtt egyeztetni fogják - jelezte Vlagyimir Jakovlev megbízott miniszterelnök-helyettes.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!