Tetszett a cikk?

A Mol várakozásai szerint az idén a benzin ára literenként 225-250 forint, a gázolajé 200-225 forint között alakul Magyarországon, ami éves átlagban magasabb szintet jelent a tavalyinál.

A Mol termék-előállítási és kereskedelmi divízióért felelős igazgatója elmondta, hogy prognózisuk a mostanihoz hasonló erős forint/dollár árfolyammal számol. Horváth Ferenc szerint mivel a motorbenzin jövedéki adótartalma tavaly és az idén több országban is emelkedett, így az idén a benzinturizmus csökkenésére lehet számítani.



A Mol az idén a motorbenzin fogyasztás 1-2, és a gázolaj-fogyasztás 3 százalékos növekedésére számít Magyarországon. A benzinturizmus miatt kieső forgalom tavaly szerintük 100 ezer tonna alatt maradt, 50-60 millió liter volt. Az EU-csatlakozás kapcsán az a cél, hogy egyenlő szintű adóterhelés jöjjön létre, arra kell azonban számítani, hogy a tagországok adószintje a mostaninál magasabb szinten egyenlítődik majd ki – mondta az igazgató.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!