Minden tizedik felnőttnek banki tartozása van

A Gfk Piackutató Intézet felmérése szerint tavaly év végén a lakosság négy százaléka lakás-, három százaléka áruvásárlási; folyószámla-, illetve személyi kölcsönnel adós.

  • unknown unknown
Minden tizedik felnőttnek banki tartozása van
A négyezer fő személyes megkérdezésével végzett felmérésből tovább kiderült, hogy az emberek két százalék pedig autóhitelt vagy lízinget törleszt. Előző évhez képest alig változott a helyzet, csupán az autóhitelt, -lízinget igénybe vevők aránya nőtt egy százalékponttal. Ugyanennyivel csökkent a folyószámla hitelkerettel és a lakáskölcsönnel rendelkezők aránya a 2002-es adatokkal összehasonlítva.



Lakáshitelt többnyire a 20-40 évesek vesznek fel, ebből a korosztályból tevődik össze a lakáshitellel rendelkezők 61 százaléka. Jövedelem szerint a 100 és 200 ezer forint közötti havi nettó bevételű háztartásban élők vesznek fel leggyakrabban lakáshitelt. Az országos átlagtól regionálisan Közép- és Dél-Dunántúl, valamint Budapest marad el.



A piackutatók szerint a jövőben a bankok szolgáltatásai közül az ügyfelek legnagyobb része forintszámlát bankkártyával és hitelt szándékozik igénybe venni. (MTI)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.