Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Európai Bizottság adó- és vámügyi főigazgatósága dolgozik egy kötelező érvényű szabályozáson, direktíván a gépkocsik regisztrációs adójára vonatkozóan, ez februárban az adóügyekkel és vámunióval foglalkozó biztos, Kovács László elé kerül - jelentette be Brüsszelben maga a magyar felelős.
A gépkocsiadózás az Európai Unióban jelenleg tagállami hatáskör, nincs erre vonatkozó egységes tagállami szabályozás - fejtette ki Kovács László. Közösségi jogszabály nem tiltja a regisztrációs adó kivetését, és nem korlátozza annak mértékét sem. Rámutatott: regisztrációs adó a tagállamok többségében létezik. Dániában ezen adófajta összege több mint kétszerese a magyarországinak, de szintje néhány más országban is magas.
Az Európai Bizottság 2002-ben már elfogadott egy nem kötelező érvényű ajánlást a regisztrációs adóról. Ez egyebek között azt tartalmazza, hogy el kell kerülni a regisztrációs adó többszöri kivetését ugyanarra a gépkocsira, mert ez ellentétes lenne az egységes belső piac logikájával. Kívánatosnak tartja a szóban forgó ajánlás azt is, hogy az adózás ne a gépkocsi megszerzéséhez, hanem inkább használatához, mindenekelőtt a környezetszennyezés mértékéhez kapcsolódjon.
Kovács László emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszakban az EU saját bírói intézménye, az Európai Bíróság is többször foglalkozott a regisztrációs adót érintő panaszokkal. A bíróság döntései kimondták például, hogy egy másik tagországból bevitt gépkocsi regisztrációs adójának megállapításához figyelembe kell venni az ott már megfizetett adó mértékét, a használt kocsiknál pedig az autó értékének csökkenését is.
A most kidolgozás alatt álló irányelv követné a 2002-es ajánlás logikáját - mondta el a magyar biztos. A javaslat Kovács László egyetértése esetén az Európai Bizottság teljes testülete elé kerül, majd a végső döntést az EU-tagállamok, azaz a pénzügyminiszterek tanácsa hozza meg róla. Ha az irányelvet elfogadják, kötelezően be kell épülnie valamennyi tagállam jogrendjébe.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.