„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A felügyelet 2004-ben összesen 128,35 millió forint bírságot szabott ki a pénzügyi intézményekre, ami csaknem 7 százalékkal marad el a 2003-ban kivetett 137,49 millió forinttól - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hírlevelében.
A bírság csökkenése azonban csak látszólagos, 2003-ban ugyanis olyan "nagy" ügyekre, mint a Zalakerámia Rt. tulajdonváltásával kapcsolatos szabálytalanságok 22,5 millió forint, a Pannonplast Rt. részvényátruházásával, illetve a K and H Equities-üggyel kapcsolatban összesen 22 millió forint bírságot rótt ki a hatóság. Az e három ügyben kirótt 45,5 millió forint büntetés a magyarázata annak, hogy 2003-ban 70 millió forint bírságot kellett fizetniük a tőkepiaci szereplőknek, 2004-ben pedig ennek csak alig több, mint a felét, 36,2 millió forintot.
Csaknem 23 millió forinttal megnőtt viszont a tavaly a bankokra kirótt büntetés összege: 2003-ban 41,9 millió, 2004-ben 64,47 millió forint büntetést fizettek. A legnagyobb összeget - fejenként 15-15 millió forintot - az Erste Bank (Hungary)-nek és az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) fizette.
Lényegében nem változott a biztosító társaságok bírságainak mértéke: 2003-ban 22,026 millió 2004-ben 22,3 millió forint volt. Tavaly a legmagasabb összeget - 10 millió forintot - az AVIVA Életbiztosító Rt. fizette, mivel többek között a befektetési jellegű biztosítások egy csoportjánál tartalékhiányt állapított meg a hatóság.
A pénztárak büntetése viszont csaknem 40 százalékkal volt több tavaly, mint egy évvel korábban: 2003-ban 3,57 millió, 2004-ben 5,37 millió forintot kellett felügyeleti bírságra fizetniük. Igaz, ebből 3,5 millió forint azonos szolgáltatói csoporthoz kötődik: 2004 július végén az Optisoft Kft-nek kellett 2 millió forintot fizetnie hibás adattartamú jelentések közléséért, s augusztusban 1,5 millió forintot hasonló vétségért tulajdonosának, az Optisoft Rt-nek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.