Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Csányi Sándor közvetett érdekeltségébe tartozó Délhús Rt. valóban átvilágította a Pick Szeged Rt.-t, de megállapodás a tulajdonos váltásról nem született.
Kovács Tamás, a Pick Szeged Rt. igazgatóságának elnöke azt mondta: az Arago már több mint másfél éve folytat tárgyalásokat a Pick részvények eladásáról, így került a kisebbségi rész az R-KO-N Kft. birtokába. A Román Gyula tulajdonában lévő R-KO-N húsipari cég már többször kinyilvánította: szándékában áll megvásárolni a Pick többségi tulajdonát, de ehhez megfelelő forrást kell teremtenie.
A Pick Szegednek - bár részvényeit már kivezették a tőzsdéről - kötelezettsége nyilvánosságra hozni az adásvételről szóló megállapodást, ha az megszületik - tette hozzá Kovács. A Pick közel 75 százaléka a budapesti Arago Befektetési Holding Rt. tulajdona, 25,75 százalék pedig az R-KO-N-é.
A Világgazdaság szerint azonban már folynak a tárgyalások a pécsi székhelyű Délhús és a Pick tulajdonosai között. A lap szerint a Délhús mára 14 százalékos részarányt szerzett a hazai piacon, így a Pick-tranzakcióval az ország egyik legerősebb húsipari vállalkozása jöhet létre. Szakértők szerint e lépés jól illeszkedne az európai trendekhez is, amelyek az erőteljes feldolgozói koncentráció irányába mutatnak.
Egyelőre nem ismert, hogy a Délhús a Picket mennyiért vásárolná meg - írja a Világgazdaság. Egyes információk szerint az Arago a korábbi befektetői tárgyalásokon 18-20 milliárd forintot kért, de a Pick azóta értékesítette a Szegedi Paprika Rt.-ben, a Herz Rt.-ben és a Ringa Rt.-ben meglévő részesedését. Ágazati szakértők szerint a nem szakmai befektetőnek tartott Arago az elmúlt években arra törekedett, hogy különböző csatornákon pénzt vonjon ki a cégből.
A Pick Szeged a tavalyi évet konszolidáltan 5,08 milliárd forint adózás előtti veszteséggel zárta, szemben az egy évvel korábbi 346 millió forint veszteséggel, miközben a nettó árbevétel 8 százalékkal 50,04 milliárd forintra nőtt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.