Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A következő években Közép-Európában, ezen belül Magyarországon is erősíteni kívánja jelenlétét a TV2 tulajdonosa, az SBS Broadcasting SA - közölte Markus Tellenbach elnök-vezérigazgató.
A konkrét elképzeléseikkel kapcsolatban csak annyit mondott, "szeretnénk, ha lennének újabbak" a két magyar nyelvű médiumuk, a TV2 és a tavaly indított, a női közönséget megcélzó Írisz tévé mellett.
Emlékeztetve arra, hogy a magyar médiatörvény jelenleg erősen korlátozza a kereszttulajdonlást - azt, hogy egy cégnek egyszerre legyen rádiós és televíziós érdekeltsége - úgy nyilatkozott, a jogszabály módosítása esetén nagyon nagy érdeklődést mutatnának az így megnyíló lehetőségek iránt.
Mint megjegyezte, ekkor elképzelhetőnek tartanák a magyarországi tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget kínáló zenei rádió, televízió vagy mindkettő indítását. "Az ország látná hasznát a liberalizációnak" - mondta a médiatörvényről szólva az elnök-vezérigazgató, aki hozzátette, Európa-szerte a lazítás felé mutatnak a helyi szabályozások módosításai.
A tavalyi év során eredményesen sikerült újra-pozicionálni a TV2-őt - mondta Markus Tellenbach, aki múlt november óta a magyar kereskedelmi csatornát tulajdonló MTM-SBS Rt. elnöke is, megjegyezve, a korábbinál fiatalosabb, modernebb lett a csatorna, amelynek "nagyon stabil a nézettsége".
Markus Tellenbanh azt mondta, Magyarországon az SBS-nek nincsenek a nyomtatott sajtóval kapcsolatos befektetési tervei.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.