Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A TV2 csatornát működtető MTM-SBS Rt. az előzetes adatok alapján 22,55 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,53 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta a tavalyi évet, amely rekordnak számít a cég történetében.
A társaság mérlegfőösszege az előző év azonos időszakához viszonyítva 12 százalékkal, 15,19 milliárd forintra nőtt 2004-ben. Kereszty Gábor vezérigazgató szerint a csatorna 1997-es alapítása óta üzletileg a tavalyi év volt a legsikeresebb. Amellett, hogy a rendkívül dinamikusan növekvő televíziós piacon megőrizték részesedésüket, mindezt úgy tették, hogy a korábbi évek vesztesége után tavaly már érdemben nyereséget termeltek.
Ennek egyik kulcseleme az volt, hogy miközben az árbevétel a reklámpiaci átlagot meghaladóan (14,7 százalékkal) növekedett, a működési költségeket sikerült szinten tartani, és a hatékonyságot javítani. Alig három év alatt megszilárdították a társaság pénzügyi helyzetét, és a csatorna a tulajdonos SBS Broadcasting médiaérdekeltségei között ma már az egyik zászlóshajónak számít.
Várdy Zoltán kereskedelmi igazgató hozzátette: a kimagasló reklámbevétel bizonyítja, hogy a TV2 által biztosított fix ár és a fogyasztó elérések garantált teljesítése vonzó volt a hirdetők körében, hiszen így az ügyfél költségvetése ismeretében biztonsággal tudta tervezni, hogy milyen fajlagos költséggel, hány fogyasztót ér el. Az eredményekhez nagyban hozzájárult a csatorna integrált márkakommunikációt előtérbe helyező értékesítési módszere is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.