Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Surányi György, a CIB Bank elnöke várhatóan pénteken kora délután jelenti be, hogy távozik a bank két vezérigazgatója, Farkas Ádám és Karvalits Ferenc.
Új vezérigazgatóvá várhatóan a jelenlegi ügyvezető igazgatót, Török Lászlót nevezik ki.
Farkas Ádám és Karvalits Ferenc 2002. április 1., a korábbi elnök-vezérigazgató, Zdeborsky György távozása óta áll az olasz Banca Intesa tulajdonolta CIB Bank élén társ-vezérigazgatóként: Farkas Ádám az üzleti területeket, Karvalits Ferenc a controllingot és a funkcionális területeket irányítja.
Sajtóinformációk szerint Surányi György már közölte a két vezérigazgatóval, hogy nem hosszabbítja meg lejáró szerződésüket. Mindkét vezérigazgató a BKE pénzügy szakán végzett, illetve oktat, s mindketten tanultak és dolgoztak bel- és külföldön vállalati és kereskedelmi banki területen.
Korábban mindketten ügyvezető igazgatóként tevékenykedtek a Magyar Nemzeti Bankban (MNB).
A CIB Bank 2004-ben - 26 éves fennállása óta - működésének egyik legeredményesebb évét zárta, mérlegfőösszege 2004 végén meghaladta az 1200 milliárd forintot, s tavalyi, 24 milliárd forintos adózott profitja pedig az egyik legjobb volt a magyarországi bankok között.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.