Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Letartóztatta csütörtökön az orosz rendőrség a kormányzati ostrom alatt álló Jukosz orosz olajóriás és a Mol magyar olajvállalat által közösen tulajdonolt Zápádno-Málobalikszkoje kitermelési egység vezetőjét – közölte a Reuters hírügynökség. Oleg Vitka letartóztatását a helyi bíróság rendelte el a koncessziós szerződés megsértésére hivatkozva.
A Hanti-Manysi Autonóm Körzetben működő egység a Mol egyik nagy reménybeli olajforrása. A magyar olajcég korábban a Jukosztól vásárolta a Magyarországra behozott olajat, az orosz olajipar mostanra teljesen szétzúzott zászlóshajóját nemrég azonban felcserélte az egykori nagy riválisra, a Lukoilra.
A Reuters tudósítása szerint bármely orosz olajcégre és kitermelési egységre le lehetne csapni a koncessziós szerződés megsértésének vádjával, Oroszországban ugyanis senki sem tartja be az állammal kötött megállapodásokat. Korábban hasonló váddal került célkeresztbe a Jukosz két másik termelőegysége, az időközben elárverezett Juganszknyeftygaz, illetve a Tomszknyefty.
Az orosz külügyi szóvivő szerint nem politikai kérdés, hanem az igazságszolgáltató szervekre tartozik a Jukosz és a Mol közös cége vezérigazgatójának előzetes letartóztatásba helyezése.
Alekszandr Jakovenko az MTI-nek arra a kérdésére válaszolt pénteken moszkvai tudósítókkal beszélgetve, amely utalt a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök február közepi találkozóján létrejött elvi egyezségre: Magyarországot, jelesül a Molt semmilyen hátrány nem érheti a Jukosz-ügyből kifolyólag.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Bár a károk súlyosak és kiterjedtek, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.