Kürti Sándor, az év üzletembere

Kürti Sándor © Túry Gergely

"Még nem voltam ivarérett, amikor elváltak a szüleim, és így az édesanyám nevelt, aki a háborúban egy szerencsés véletlen folytán szökött meg a halálmenetből. De akkor még csak a bátyám élt, én 1947-ben születtem" - beszél prenatális viszontagságokról a napokban az Év üzletemberévé emelt adatmentő. A "Lánchíd újjáépítését vezető", de a család életéből korán kilépő papa nélkül, a Svábhegyen nevelkedő - "nyilván az apahiányom okán a tornatanáron lógó" - ifjabb Kürti fiú előbb az akkor még gyakrabban havas Normafa lejtőin ügyes síelő lesz, ám érettségi után, mivel a család anyagi lehetőségei korlátozottak, a Dunai Kőolajipari Vállalat ösztöndíjával kezdi a veszprémi egyetemet. Ott azért ügyes bridzsversenyzővé is érik, viszont 1971-ben végezve - "elfogadtam az akkori táncrendet" - olajos lesz.

Már-már azt hiszi, hogy fontos ember, amikor egy munkahelyi konfliktusban munkakönyvét is felajánlva áll ki közvetlen főnöke mellett. Ez a lendület viszi akkor - előbb kegyelemkenyéren - bátyja mágneses adattárolók javításával foglalkozó gmk-jába. A rendszerváltozás forgatagában azután önállósodnak, megalakul a Kürt Kft. Rövidesen már hozzájuk sereglenek a bajba került MOM és KFKI munka nélkül maradt szakemberei, majd a piaci igényeket elsőként felismerve belevágnak főműsorszámukba, az adatmentésbe is. Mára a világ több pontján már leányvállalatokat is működtetnek. A céget immár elnöklő fiatalabb Kürti fivér az elmúlt tíz évben tíz különféle menedzseri és szakmai díjat nyert el.

"Tarokk, még a százhalombattai időkből ugyanazzal a társasággal. Egy este 2 ezer forintot is lehet keresni, de ha nem nyerek, nehezen élem meg." A síszenvedély újabban vízisíeléssel is kiegészült. Új passziója a tánc, így ma már ő is a parkett ördöge, éppúgy, mint a vagyoni toplistákon vele egy szinten rangsorolt miniszterelnök. A fő táncpartner a vegyészből természetgyógyásszá lett feleség. Fiaik a 29 éves Tom (Tamás) és a 14 esztendős Jerry (Péter).

- Miután átadta a vezérigazgatói marsallbotot, elnökként már csak az elismerések bezsebelése és az interjúadás maradt? Végre élhet a passzióinak, vagy még dolgozik is?

- A cég most érkezett történetének újabb szakaszába, igazi, úgynevezett brand name lett, immár az is feladat, miként lehetne még nagyobbá tenni. Ez viszont már nem vezérigazgatói hatáskör, hanem erősen a tulajdonoshoz kötött tevékenység. Közgazdaságtani alaptörvény ugyanis, hogy ha egy vállalkozás nem fejlődik, előbb-utóbb megdöglik.

- És egy ilyen, az Év akármije díj lenne a fejlődés záloga?

- Senki sem meri kimondani, én igen: a díjak számomra igazából semmit sem jelentenek, az életemet ugyanis nem változtatták meg. No persze pompás érzés egy Széchenyi-díj alatt helyet foglalni az íróasztalomnál, okosabb mégsem lettem tőle. Legfeljebb találkozhatok olyasvalakikkel, akikkel különben soha.

- Például azokkal, akiket különféle egymással versengő kiadványok a leggazdagabb magyarok közé sorolnak. Mindeközben jól lekörözte cégalapító társát, János bátyját...

- János is lett már az Év informatikai menedzsere, és a Kalmár László-díjat is együtt kaptuk. Csak közben elment nyugdíjba. Ő egyébként olyan ötletember, aki még azt is tudja, mit érdemes kitalálni. A mágneses adattárolók javítása is az ő szabadalma volt, még 1978-ból. Mostanában például kitalált egy többfunkciós rollert.

- Miért nem gyártják - ha már úgyis növekedni akar? Vitáztak ezen?

- Köztünk soha hangos szó még nem hangzott el. Ha egyikünk előbb döntött, a másik nyomban rávágta, hogy jó. Ha téved, születik egy másik döntés. Szembenállás viszont soha.

- Mielőtt így összejöttek volna, a Dunai Kőolaj-finomítóból még Moszkvába is kiküldték az oroszok egyik legféltettebb titkaival dolgozó rakétakutatási intézetbe. Nyilván mindenütt jól megnézték, kit küldenek, kit engednek oda. Mondjuk politikailag is...

- Miközben az egyetlen voltam a nyolcszáz fős kutatóban, aki nem volt bent a pártban. Később szóba került persze, hogy jó lenne belépnem, de mindig elröhögtem. Egyébként soha semmilyen károm nem származott belőle. Sőt két évvel később, 1982-ben már Angliába indultam, a Honeywellhez, persze egészen más feladattal.

- Aztán a főnöke védelmében szépen kirúgatta magát, és kezdhetett mindent elölről. Igaz, ma már olyan, tájainkon szokatlan céget elnököl, hogy van saját uszodájuk, szaunájuk, focicsapatuk, de még zenekaruk is. Ön mit játszik?

- Én nem zenélek, de János bátyám a billentyűs. Akkora az ujja, hogy egyszerre két billentyűt is le tud nyomni.

- A hatékonyság nyilván e tekintetben is fontos szempont. De segít az ilyesmi általában?

- Ez lényeges "csomag", hasonló, mint amit a japánok csinálnak. Ott naponta összeáll a struktúra a munkára, ami aztán este felbomlik, amikor a cég együtt megy piálni...

- Ez utóbbiban máris ott lehetünk az élvonalban. De hogy ne csak kekeckedjünk: az ön szintjén már kötelező a jótékonykodás. Cége alapítványi iskolát tart fent, és hátrányos helyzetű cigány fiatalokat támogat. Nyilván vannak, akik megkérdezik: miért pont őket?

- Ez az egész "be van csatornázva" a píár és marketinghez, így elárulom, szívesen adnék pénzt annak is, aki mondjuk meggyőzne, hogy hasznosabb a focisták fenekére a cég nevét felíratni. De mint tudott, mi abból élünk, hogy a hozzánk fordulók kockázatait csökkentjük, és most úgy ítéljük meg, hogy a magyar társadalom legnagyobb kockázatát a cigánykérdés jelenti. Ezt igyekszünk szabad akaratunkból csökkenteni.

- Alkalmazzák is őket?

- Volt egy, de sajnos bekerült egy büntetőügybe. Akkor, mert nem akartuk elveszíteni, fizettük még az ügyvédet is. És most úgy tűnik, ártatlanul tud kimászni a dologból...

- A saját fiai mennyire problémamentesek?

- Tamás 29 éves, és informatikával fertőzött, e pillanatban itt van a cégnél a fejlesztésen. De mert az internetmarketing típusú kérdések izgatják, valamelyik nagy külföldi egyetemen akar másoddiplomázni. Jerry még csak 14 múlt, mindenevő, például a Fix Tv számítógépes műsorában dolgozik. Persze azért jár rendesen iskolába.

- Ön meg - ha nem tévedünk - a tánciskolába. Azt hol szedte fel?

- A hét éve Rióban látottak hatására itthon elrohantam egy tánciskolába, hogy azonnal tanítsanak meg néhány klasszikus táncra. Azóta hetente kétszer járunk a feleségemmel, aki egyébként már vagy 33 éve rágta a fülemet, hogy menjünk táncolni.

- És ez kielégíti? Szegről-végről kollégája, az egykori elenderes Kóka János a miniszterségig vitte. Nem kapott kedvet?

- Kóka úr jóval előbbre tart nálam, hiszen ő már révbe juttatta a cégét: eladta. Én azonban belepusztulnék, ha ezt a munkát most félbe kellene hagynom. Egy gondolattal persze eljátszogattam: ebben az országban államfőnek jó lenni igazán, mert sokat lehet utazgatni. És számos bálon lehet megjelenni...

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN