Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) ellenőrzési tevékenységének az erősítése szükséges ahhoz, hogy a feketegazdaság csökkenjen Magyarországon - mondta Molnár László szocialista képviselő, a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának tagja.
"Al Capone Amerikájának adószigorára van szükség" - mondta. A képviselő szerint a földhivatali nyilvántartásnak az Apeh-hez kellene kerülnie, ezzel is növekednének a hivatal jogosítványai, és a vagyongyarapodás figyelemmel kísérésével könnyebben tetten érhetők lennének azok a személyek, akik kivonják magukat a közteherfizetés alól.
Az Apeh tevékenységének erősítésével párhuzamosan Molnár László az adómódosítási javaslatairól is beszélt. A politikus nem tartja elképzelhetőnek a 20 százalék feletti áfát, és úgy látja, el kell törölni a helyi iparűzési adót, ugyanis az Európai Unió nem fogad el két forgalmi típusú adót. A személyi jövedelemadóval kapcsolatban a képviselő kijelentette, a 18 százalékos adókulcs jó, de annak felső határa akár 2,5 millió forintig is kiszélesíthető.
Molnár László bejelentette, hogy május 20-án és 21-én Békéscsaba mini gazdasági kormányülésnek ad otthont, amelyen Gyurcsány Ferenc mellett, a pénzügyminiszter, a gazdasági miniszter, az agrártárca vezetője és a területfejlesztésért felelős miniszter vesz részt. Ezen az ülésen napirendre kerül a három hátrányos helyzetű megye - Békés, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg - pozitív diszkriminációjának a lehetősége.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.