Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A miniszterelnök várhatóan május elsején ismerteti a száz lépés politikájának első néhány fontos elképzelését - mondta egy neve elhallgatását kérő szocialista politikus.
A kormányfő várhatón konkrét javaslatokat fog tenni a foglalkoztatáspolitika területén, a munkahelyteremtéssel és munkahelybővítéssel kapcsolatban. A későbbiekben jogszabályi változások várhatók a családtámogatás, a társadalombiztosítás, az egészségügy, szakképzés területén.
A név nélkül nyilatkozó politikus azt mondta: az Országgyűlés még a nyári szünet előtt elfogadhatja a törvénymódosítások nagyobb részét, de lesznek olyan előterjesztések, amelyek ősszel kerülnek a Ház elé, és január elsején lépnek hatályba. Úgy tudni, hogy a miniszterelnök szerda délelőtt konzultációt folytatott az MSZP és a frakció vezetőivel is.
A miniszterelnök az MSZP április 15-i kongresszusán hirdette meg a száz lépés politikáját. A kormányfő szerint nem egy nagy reformra van szükség, hanem összehangoltan kell változtatni az államszervezet, az önkormányzatok és az igazgatás működésén, az állam szociális szerepvállalásának több pontján, a szociális ellátástól a foglalkoztatáspolitikáig, a családtámogatástól az adópolitikáig.
Gyurcsány Ferenc Veres János új pénzügyminiszter bemutatásakor azt mondta: a változások csak egy célt szolgálhatnak, hogy legyen mindenkinek értelmes munkája - és nem a fekete és nem a szürkegazdaságban -, legyen közös érdek részt venni a közszolgáltatások finanszírozásában, legyen több az állami és a társadalmi felelősség.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.