Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Ukrajna is támogatja, hogy az M3-as autópálya barabás-mezőkaszonyi határ-átkelési szakasza mellett a sztrádának legyen leágazása a záhony-csapi határállomásra - hangzott el szerdán Nyíregyházán azon a nemzetközi konferencián, amelyet az egykori, Európa és Ázsia közötti "selyemút" újraélesztésének céljával rendeztek.
Az épülő autópálya az V. számú, európai szállítási útvonal része lesz, s fontos szerepet tölt majd be a kontinens, valamint a távol-keleti országok, főként Kína, Japán és Korea közötti áruszállításban - mondta Kálnoki Kis Sándor, a tanácskozást szervező záhonyi Kiút Térségfejlesztési-, illetve a Közlekedéstudományi Egyesület elnöke.
Hozzátette: a kombinált fuvarozás szempontjából elengedhetetlenül szükséges, hogy az M3-as sztráda a záhony-csapi határállomást is érintse, ahol Kelet-Európa legnagyobb vasúti átrakó körzete működik a normál, illetve a széles nyomtávú vasúti pályák találkozásának pontján.
Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzati közgyűlés elnöke elmondta: a 2006. december 31-ig, Nyíregyházáig megépülő M3-as autópálya Vaja és Vásárosnamény irányába épül majd tovább.
"Vásárosnamény térségében a sztráda a jelenlegi elképzelések szerint elágazna Záhony-Csap és Barabás-Mezőkaszony irányába, s két helyen közelítené meg a magyar-ukrán határt" - közölte.
Megjegyezte, hogy Vaja térségében csatlakozna az M3-as autópályához a gyorsforgalmi úttá átépülő M49-es számú, Csengersima-Rohod közötti út, amely Romániát csatlakoztatná az V. számú európai szállítási útvonalhoz.
Az önkormányzati vezető azt mondta, hogy a magyar országgyűlés már törvénybe iktatta a megvalósítást szolgáló tervezés indítását, s a tervek szerint 2015-ig épül ki az M49-es. A román fél - jegyezte meg - ugyancsak gyorsforgalmi út építését tervezi Nagyvárad-Szatmárnémeti-Pete-Csengersima között, Észak-Erdélyben át.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.