Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az euróövezetben áprilisban átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly áprilisban - jelentették előzetes becslésként az EU statisztikai hivatalában.
Ez már a harmadik egymást követő hónap, hogy a tizenkét havi infláció meghaladja az Európai Központi Bank (EKB) riadószámát, a 2 százalékot.
Az euróövezetben márciusban és februárban is 2,1 százalékkal, januárban 1,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál.
A legtöbb elemző erre az évre csökkenő inflációt valószínűsít az euróövezet számára, 1,7 százalékos tizenkét havi ütem körül.
A gazdasági helyzet megítélésének indexe ugyanakkor rosszabbodott áprilisban. Az index a várakozásokkal ellentétben 96,5 pontra esett, szemben a márciusi 97,4 ponttal. A szakértői várakozásokban 97,6 pontra történő javulás szerepelt.
Az üzleti és az ipari bizalmi index szintén csökkent; az egyetlen, csekély mértékű javulás pedig a fogyasztói bizalmi index terén könyvelhető el.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.