szerző:
eurohirek.hu
Tetszett a cikk?

EU-pénzből hozzák rendbe Miskolc belvárosát; fedett hidat kap a Szinva folyó, s új homlokzatot a miskolci Nemzeti Színház. A ROP-pályázaton nyert másfél milliárd forintot Kolber István szakminiszter adta át jelképesen, aki azt is bejelentette , hogy 4, 2 milliárd forintos kerettel új idegenforgalmi fejlesztési pályázatot hirdetnek meg.

Miskolc önkormányzata "Miskolc belváros megújulása" című pályázatával másfél milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló Regionális Fejlesztés Operatív Programban (ROP). A pályázat teljes költségvetése 1 milliárd 666 millió forint, a másfél milliárdos támogatást 166 millió forint önerővel és mintegy 100 millió forint egyéb forrással egészíti ki a város. A támogatási szerződést Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter adta át a városnak a miskolci Polgármesteri Hivatalban.

Miskolc belvárosának jelenlegi leromlott állapota és a szociális problémák fékezik a fejlődést, kedvezőtlenül hatnak a közbiztonságra. A történelmi belváros rehabilitációja olyan hosszú távú befektetés, aminek prognosztizálható a társadalomra, a gazdaságra, a környezetre kiterjedő pozitív hatása.

A most induló rehabilitációs projekt magában foglalja többek között a Szinva-híd megépítését és lefedését, vízi látványosság építését, parképítést, díszvilágítást, sétáló utca kialakítását, a Hősök tere városi térré alakítását, kulturális, kereskedelmi és infrastrukturális központ létrehozását, a Miskolci Nemzeti Színház homlokzatának felújítását.

A pályázó önkormányzat kiemelt szempontként kezeli az esélyegyenlőség előmozdítását: a rehabilitációs projekttől azt is remélik, hogy viszonylag gyors eredményekhez vezet a roma lakosság felemelése, életesélyeinek növelése terén. A létesítmények felújításakor, kialakításakor a mozgáskorlátozottakra is figyelnek: akadálymentes közlekedést biztosítanak.

Új, 4,2 milliárdos pályázat a turisztikai fogadóképesség javítására (Oldaltörés)

A támogatási szerződés átnyújtása alkalmából Kolber István bejelentette: új, 4, 2 milliárd forintos forrást jelentő pályázatcsomagot hirdetnek meg.
A "ROP 1.2 Turisztikai fogadóképesség javítása" pályázat összesen 4,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásra ad lehetőséget. Pályázhatnak gazdasági társaságok, non-profit szervezetek, önkormányzatok, valamint egyéni vállalkozók, továbbá a kedvezményezetti körbe tartozók által létrehozott partnerségi együttműködő csoportok.

A pályázat a kereskedelmi szálláshelyek számának és színvonalának növeléséhez és a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztéséhez nyújt támogatást, oly módon, hogy a munkahelyteremtést elősegítő, illetve a környezetbarát fejlesztéseket kiemelten kezeli. Az egyes pályázatokra elnyerhető támogatás összege 13 milliótól 300 millió forintig terjed.

A másik megfogalmazott pályázati cél a turisztikai vonzerő növelése, elsősorban a Balaton, a Duna, a Fertő-tó, a Tisza, a Tisza-tó és a Velencei-tó térségében. Az infrastruktúra-fejlesztésen belül kiemelt szerepet kap a vitorlás-, illetve a motorcsónak-kikötők kialakítása, a nemzeti parkok és más természetvédelmi területek esetében a védett természeti területek és értékek védelmét nem veszélyeztető csónakkikötők szolgáltatásainak bővítése. A kerékpáros- és lovasturizmushoz kapcsolódó szolgáltatások választékának bővítése, minőségének javítása, a tájvédelem, a tájjelleg és tájérték bemutatása is prioritást élvez. Az ilyen jellegű projektek 8 milliótól 150 millió forintig terjedő egyedi támogatást kaphatnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!