Oszkó Péter szerint a tervezett egykulcsos adóztatás bevezetése sem biztos, hogy lényegesen javít az ország versenyképességén. Kifejtette: a helyi iparűzési adó jelenlegi éves árbevétel alapú kiszámítása azon cégeknek kedvez, melyek kereskedőként magas értéken szerzik be áruikat, gyártóként  jelentős anyagköltséggel dolgoznak vagy például az építőiparban alvállalkozók segítségével végzik tevékenységüket és mindezen költségeket levonhatják adóalapjukból. Elmondta: a magas hozzáadott értéket előállító cégek, illetve a kutatás és fejlesztésbe fektető társaságok, vagy a szolgáltató vállalkozások számára kedvezőtlen a hipa mai számítási rendszere. Ebben a rendszerben gond az is, hogy az eszközök értékcsökkenése nem vonható le az adóztatás során, mely különösen a nagy beruházási költséggel működő vállalkozásokat sújtja. Egyúttal ezt az adófajtát a veszteséges cégeknek éppúgy fizetniük kell, mint a nyereséges társaságoknak, mely a vállalkozások induló éveit különösen megkeserítheti. 

Az eddig napvilágra került tervezett módosítások, vagyis a hipa és a társasági nyereségadó egyfajta kombinációja is felemás megoldás lenne, mert ez a változat ugyan kisebb mértékben, de fenntartaná a jelenlegi rendszer hátrányait, miközben még azokat is kedvezőtlenül érintheti, akiknek eddig nem sértette az érdekeit. Oszkó Péter ismertette: a helyi iparűzési adó mellett érvelők egyik legfőbb szempontja az, hogy ebből az adófajtából 300-350 milliárd forintot kapnak az önkormányzatok és ezt az összeget nehéz lenne más bevétellel kiváltani. 

A hipánál azonban nem veszik figyelembe azt, hogy igen jelentős többletbürokráciát "üzemeltet", mivel minden egyes önkormányzat különálló, függetlenül működő adóhatóságot tart fenn. Ráadásul a nagyobb, több telephelyű  cégek esetén, legyen az telekommunikációs cég, bank, áruházlánc, közüzemi szolgáltató vagy bármely más vállalkozás, az egyes helyi önkormányzatoknak külön-külön kell  adóbevallást készíteni a cég éves  kötelezettségeiről, melynek során adott cég ugyanazon számszerű adatokról számol el alkalmanként akár ezernél is több önálló hatósággal.

A helyi önkormányzatoknak is nagyarányú létszámát köti le a vállalati jelentésekkel való "foglalatoskodás", mikor ugyanazon adatokat dolgozzák fel, értékelik és tartják nyilván egymással párhuzamosan. Kifejtette: a rendszer óriási hibalehetőséget rejt magában. Ha például a helyi kistelepüléseken lévő adminisztráció rosszul számolja ki, hogy mennyi az adóalany kötelezettsége, úgy oly módon követelhet tőle befizetéseket, hogy azt eközben ugyanezen cégnek más önkormányzati adóhatóság részére is teljesítenie kell. Ráadásul efféle egymással ellentétes hatósági álláspontok kereszttüzében az adózó az iparűzési adóterhek ellensúlyozására hivatott jelentős összegű társasági adókedvezményét is elvesztheti.  

Oszkó Péter szerint egyértelmű, hogy az adórendszer bonyolítása helyett az egyszerűsítés nem csak az adózók, hanem a költségvetés számára is megtakarítást jelentene, így már ezáltal is racionalizálható lenne a beszedendő közterhek mértéke. A társasági adóval kapcsolatban megjegyezte: napjainkban a magyarországi 16 százalékos társasági adókulcs igen kedvező, nemcsak a kelet-közép-európai térségben, de egész Európa vonatkozásában.  Ez azonban csupán csak látszólagosan előnyös vonása a magyar adórendszernek, figyelembe véve az iparűzési adóban "elbujtatott" további adóterhelést is.
 
Így az a variáció, hogy a hipa új számítási módja szerint a mostani 2 százalékos árbevétel arányos kulcs 1 százalékra mérséklődik és helyette 5 százalékos nyereség alapú adó váltja ki a csökkentést, a jelenlegi 16 százalékos társasági adókulcshoz adva valójában 21 százalékos társasági adót jelentene, ami  jelenlegi versenyhátrányunk "beismeréseként" is értékelhető és könnyen kiszámíthatóvá teszi a régiós összehasonlításban. 

Még inkább szembetűnő a helyzet az áfa esetében. A felső kulcs mérséklése a mostani 25 százalékról 21-re kedvező lenne, de a kedvezményes jelenlegi 15 százalékos kulcs megemelése - mivel az számos alapvető fogyasztási cikket érint - hátrányos lehet  bizonyos társadalmi csoportoknak. Az adószakértő ismertette: az adóreform bizottság úgy ítélte meg, hogy az áfa felső kulcsának minden 1 százalékponttal való csökkentése 50 milliárd forint kiesést eredményezne a költségvetés számára.

Ez az érvelés pontatlan és torz, mivel a kulcs csökkentése az áruvásárlások megemelkedését is jelenthetné, ami  ellensúlyozhatná a kieső adóbevételt. Jelenleg a környező országok vonatkozásában olyan különbségek alakultak ki a forgalmi adóterhelésben, aminek következtében a magyar állampolgárok már nem csak üzemanyagért utaznak át a szomszéd államba, hanem néhány esetben más árucikkért, tartós fogyasztási cikkekért.

Az adószakértő mindezzel együtt problémásnak ítélte az egy kulcs adórendszer bevezetését akár 20, akár 21 százalék lenne abban a tekintetben, hogy a környező államokat tekintve ez nem mérsékelné, viszont könnyen mérhetővé tenné versenyhátrányunkat. Szlovákiában és Lengyelországban  ugyanis az egykulcsos rendszer 19 százalékos mértékkel "működik", Romániában még alacsonyabb a kulcs, 16 százalék. Így a közép kelet-európai térségben továbbra is Magyarországon érvényesítenék a legmagasabb kulcsot a főbb adónemek vonatkozásában. Oszkó Péter végezetül aláhúzta: az esetleges egységes kulcsnak is lehetnek éppúgy vesztesei, mint nyertesei.