Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Artesyn amerikai tulajdonú vállalat igazgatótanácsa úgy döntött, bezárja tatabányai gyárát, és a termelést szerződéses partnere, a kanadai Celestica romániai egységéhez helyezi át - mondta a magyarországi üzem ügyvezető igazgatója.
Hoffmann Károly szerint a cég amerikai vezetősége annak ellenére döntött a termelés kihelyezéséről a szerződéses partner nagyváradi gyárába, hogy az idei évben több száz millió forintos beruházást hajtottak végre Tatabányán.
A termelés-áthelyezés oka, hogy a vevői igények az utóbbi időben jelentősen diverzifikálódtak, valamint hogy számos vevő áthelyezte a gyártást Indiába, Brazíliába és Kínába, így azt szeretnék, hogy onnan szolgálják ki őket - mondta az ügyvezető igazgató.
Hozzátette: a világszerte számos gyárat üzemeltető Celestica jobban meg tud felelni ennek az elvárásnak, mivel az Artesyn Technologies Inc. csak Magyarországon és Kínában gyártja termékeit.
Hangsúlyozta: a termelés áthelyezése a partner nagyváradi gyárába csak az első lépés, a Celestica a vevői igények alakulása szerint fogja mozgatni a termelést.
A gyár 370 dolgozójának leépítése ütemesen történik, a teljes leállást az év végére tervezik. Elmondta, hogy szeretnének olyan vevőt találni a gyárra, aki a dolgozókat is foglalkoztatná.
Az induktív elemeket, egyen- és váltóáramú tápegységeket exportra gyártó 10 ezer négyzetméteres tatabányai üzemet 2001-ben alapította az Artesyn, a beruházás akkor 7 millió dollárba került.
Az Artesyn Technologies Inc. 2005 második negyedéves adatai szerint 108,1 millió dolláros forgalom mellett 0,1 millió dollár nettó nyereséget könyvelt el, míg 2004 hasonló időszakában ez az arány 105,1 millió és 3,1 millió dollár volt. A cég 2005 második felére az első félévi forgalom 8-10 százalékos növelését tervezi.
A Celestica saját adatai szerint piacvezető az elektronikai eszközök gyártásában, 2005 első félévében 4,4 milliárd dollár bevétele volt, ez a szám 2004-ben 4,3 milliárd dollár volt. Nettó nyeresége 73,2 millió dollárt tett ki idén júniusig, szemben a tavalyi első félévi 27,3 millió dollárral.
A vállalat a világszerte 40 üzemet működtet, 46 ezer főt alkalmaz, és 2004-es bevétele 8,8 milllárd dollár volt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Dehogy.