A Mol és az OTP miatt zuhant a BUX

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,74 pontos csökkenéssel, 20658,71 ponton zárt csütörtökön, a szerdai záró értékhez képest ez 1,54 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 26 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

  • MTI MTI
A Mol és az OTP miatt zuhant a BUX

A Mol és az OTP papírok jelentős, 2,5 százalékot meghaladó mértékű gyengülése húzta lefelé az indexet csütörtökön - mondta Farkas Róbert, a Takarékbank kereskedési igazgatója. A korábbi napokét jóval meghaladó, 26 milliárd forintos összforgalomból 20 milliárd forint jutott az OTP-re és a Molra.

Farkas Róbert hozzátette, hogy a két vezető részvény gyengülésében a háromnegyed éves eredmények körüli bizonytalanság játszotta a legnagyobb szerepet, a Mol árfolyamát azonban az olajárak gyengülése is lefelé nyomta. Az OTP árfolyamára az állampapírpiac és a forint gyengülése is negatívan hatott. A hét utolsó napján az index alakulását a Mol pénteken megjelenő gyorsjelentése határozza meg - fűzte hozzá.

A Mol 7,7 milliárd forintos forgalomban 500 forinttal, 2,59 százalékkal 18800 forintra gyengült. Az OTP papírok forgalma meghaladta a 13 milliárd forintot, árfolyamuk 186 forinttal, 2,51 százalékkal 7229 forintra csökkent. A Richter 130 forinttal, 0,35 százalékkal gyengült, 36970 forinton zárt, forgalma 848 millió forintot tett ki. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 105 forinttal 0,54 százalékkal 19 450 forintra gyengült. A Magyar Telekom papírok ára 4 forinttal, 0,4 százalékkal erősödött, 1004 forintot értek a kereskedés végén, forgalmuk 1,8 milliárd forint volt. A BUMIX  1716,27 ponton zárt, 15,42 ponttal, 0,89 százalékkal alacsonyabban, mint szerdán.
 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.