A forint 55 bázisponttal 10,56 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A váratlan forinterősödést a dollár általános gyengülésével magyaráztak a piacon. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED novemberi kamatdöntő üléséről kedden este megjelentett jegyzőkönyvet piacokon úgy értelmezték a befektetők, hogy megszakad az amerikai kamatemelési sorozat. A piaci árazások ehhez képest előre szaladtak, ennek a korrekciója folyt szerdán.
Átlagos forgalomban az eurót egész nap 253 forint alatt, 252,45 és 252,90 forint között jegyezték, erősödtek a régió többi valutái is.
A nap kereskedését a dollár mozgatta a nemzetközi piacokon. Budapesten 213,30 és 215,20 forint között hullámzott a dollár jegyzése, a délutáni 214,00/10 forintos árfolyam még mindig mintegy három forinttal volt alacsonyabb a 217 forint körüli keddi kurzusnál.
Az állampapírok másodpiacán 11-16 bázisponttal csökkentek a referenciahozamok. Csütörtökön a 2010/B ötéves és a 2016/C tízéves államkötvény aukcióját tartja az Államadósság Kezelő Központ, ezeken a lejáratokon 7 százalék alá csökkentek a referenciahozamok, amelyek kedden még jóval 7 százalék felett voltak.
A bankközi forintpiacon a bő likviditás következtében az overnight és a tomnext kamat 60-80 bázisponttal 5 százalékra csökkent. A hosszabb lejáratokon is 10-15 bázisponttal csökkentek a kamatok, a piacon most kevesebben várnak kamatemelést a monetáris tanács hétfői ülésén.
Váratlan forinterősödés a bankközi devizapiacon
A forint jelentősen erősödött a bankközi devizapiacon szerdán, az eurót négy óra tájban 252,50/60 forinton jegyezték, szemben a kedd délutáni 254,05/15 forintos árfolyammal.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
Két hét alatt 7 milliárdot spórolt a közmédia vezetése
1,8 milliárdért szerződött a Hazajáró gyártócégével az MTVA
Elzavarja a kutyás strandot Keszthely
Elárulták, miért fordult vissza Klein Dávid a Broad Peak alól
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!