Akár korszakalkotónak is mondható lépésre szánta magát nemrég a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF): ahelyett, hogy magas működési költségeik miatt ismét csak általánosságban marasztalta volna el a magánnyugdíjpénztárakat, nevén nevezte a legkisebb és a legmagasabb díjjal dolgozókat. Kiszámolta ugyanis, hogy az egyes pénztártagok által fizetett díjak milyen arányban állnak a pénztárak - befektetéseken elért - hozamával, azaz lényegében hatékonysági sorrendet állított fel. Ebből az is kiderül, hogy hol a legolcsóbb a tagság. A számítások szerint tavaly a Postás Magánnyugdíjpénztárnál a tagok átlagosan az egyéni számlájukon lévő összeg 1,38 százalékát fizették ki működési célra és vagyonkezelési díjként, a legmagasabb értéket pedig - 3,08 százalékot - az Erste Bank Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár magánpénztári ágazatánál mérték. Kiderült az is, hogy a kisebb pénztárak kisebb költséghányaddal dolgoznak: a 30 ezer fősnél kisebbek többsége 1,5 százalék körüli mutatóval büszkélkedhetett, miközben a 100 ezres tagságot szerzett nagyok többségénél 2,2-2,5 százalék közötti értékek születtek a 2004-es évre.

De ez csak egyetlen év eredménye, mert ötéves távlatban minden pénztár jól jött ki a hozamok és a költségek felügyeleti szembesítéséből. 2004-ben ugyanis mindenhol jóval kisebb volt a pénztártagok terhelése, mint 2000-ben. Ebben nyilván szerepet játszott a pénztárak vagyonának gyarapodása mellett a verseny is. "Az Aegon Magyarországnál január elseje óta átlagosan 4,5 százalékot vonnak le a tagdíjakból adminisztrációs költség címén, ez 1,5 százalékponttal kevesebb a piaci átlagnál" - említette Kepecs Gábor vezérigazgató, hozzátéve, hogy az Aegon tavaly elsőként vezette be a sávos költséghányadot, azazhogy minél többet fizet be egy tag évente a pénztárba, annál nagyobb rész jut a tagdíjából befektetésre és kevesebbet vonnak le a költségekre.

A verseny hatására az ING Magánnyugdíjpénztár is bejelentette, hogy április 1-jétől a tagok befizetéséből az előző évinél 1,5 százalékponttal magasabb hányad, 93 helyett 94,5 százalék jut a tagok egyéni számláját jelentő fedezeti alapra. Az ING mézesmadzagja még annyival is vonzóbb lehet a versenytársakéinál, hogy - mint mondják - merészebb befektetési stratégiájuknak köszönhetően a részvénypiac tavalyi szárnyalása révén rekordhozamot értek el. Mivel a jó teljesítményt már előre jelezte a pénztár befektetéseinek irányadó hozammutatója, a 19 százalékos referenciahozam, az ING nem várta meg a végleges számokat, és március 18-án hirdetésben tette közzé, milyen eredményre számíthatnak tagjai. Csakhogy a PSZÁF egy ideje résen van, és ha a pénztárak a tagokért folytatott harcban például előzetes adatokkal, vitatható hozammutatókkal operálnak, büntet. Így az ING 1 milliós bírságot, mellékbüntetésként pedig helyesbítési kötelezettséget kapott. Az már csak a sors fintora, hogy a helyesbítéssel nem is jártak olyan rosszul: a végleges teljesítmény ugyanis még az előzetes referenciahozamot is meghaladta.

Arról egyébként, hogy egy pénztár mivel fényezheti magát, attól függően oszlik meg az érintettek véleménye, hogy éppen ki miben erős. Az Allianz például ügyfélkutatásokra hivatkozva amellett érvel, hogy a tagok érzékenyek az évek közötti hozamváltozásokra, és előnyben részesítik az évről évre stabilan az infláció feletti hozamokat. Ennek alapján 1998-2003 közötti, 6 évre visszatekintő átlagával igyekezett bizonyítani, hogy saját eredményei a legkedvezőbbek. Az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár viszont azt elemezgette egy év elején tartott sajtótájékoztatón, hogy a sikeres vagyonkezelői tevékenység révén elért tartósan magas hozam nagyobb haszonnal jár a tagság számára, mintha a versenytársainál alacsonyabb költséghányaddal dolgozna.

Az igazság pillanata lassan az idén is elérkezik a pénztári tagok számára. Június végéig ugyanis meg kell kapniuk egyéni hozamértesítőjüket, amelyből kiderül, hogy végül is mennyit fialtak számlájukon a folyamatosan fizetett tagdíjak. A tavalyi eredmények miatt egyik pénztárnak sem kell szégyenkeznie. A tőke- és pénzpiaci folyamatok olyan kedvezően alakultak, hogy egyetlen év alatt kárpótolták több év negatív reálhozamaiért (HVG, 2005. február 12.). Jó tudni azonban, hogy az egyéni értesítőkben szereplő hozamadatok némileg eltérhetnek a pénztárak által közölt, a fedezeti tartalékon elért nettó hozamtól (lásd táblázatunkat). A tagok ugyanis különböző időpontokban különböző összegeket fizetnek a pénztárba, ezért az így befizetett tagdíjak "kamatozása" is eltérő.

A nyugdíjpénztári kérdésekben az utóbbi hónapban meglehetősen aktívvá vált felügyelet nemcsak a számlaértesítők tartalmát magyarázza el részletesen honlapján és szórólapjain, de a már említett költségek mellett az összehasonlítható hozamok dolgában is igyekszik minél több információval ellátni a pénztári tagságot. Igaz, ezt a jelek szerint kevesen kérik számon: a felügyelethez tavaly érkezett mintegy száz, a pénztárakkal kapcsolatos fogyasztói panasznak alig hatoda foglalkozik ilyen kérdésekkel. Jóval többen mószerolják be a pénztárakat a számlavezetés hiányosságai miatt.

Az átláthatóbb pénztári piac kialakítását leginkább egy olyan általános mérőszám jogszabályba iktatása segítené, amely a pénztárak hosszabb távú teljesítményét tenné összehasonlíthatóvá. Ez véget vethetne annak a nem túl szerencsés gyakorlatnak, amikor a pénztárak egy-egy év csúcseredményével vagy - választható összetételű befektetések esetén - a legjobban teljesítő portfólió hozamával érvelve próbálják tagjaik számát növelni. Már körvonalazódik is egy megoldás, amelyet befektetői szakmai testületek mellett a PSZÁF ugyancsak támogat. Az egységes pénztári hozammutatóról van szó, amely a pénztárak teljes vagyonán elért nettó hozamok öt évre kiszámolt mértani átlaga. A felügyelet mellett több pénztárnál is úgy tartják, ez mutatná meg a legtisztábban a piaci szereplők teljesítménye közötti különbségeket. Ráadásul a hosszabb távot felölelő mutató az európai viszonylatban ma még túl óvatos magyar pénztárakat arra ösztönözhetné, hogy több részvényt tartsanak befektetési tárcájukban. Az ilyesfajta mutató mellett szól az is, hogy hasonló számítási elven alapul a befektetési teljesítmények mérésének nemzetközi szabványa is, amelyet angol rövidítéssel GIPS-ként emlegetnek, s amelynek elterjesztésén öt éve fáradoznak egyes hazai befektetési szakértők.

PAPP EMÍLIA