Magyar szemszögből kézenfekvő magyarázat, hogy az 5 milliós munkanélküliséggel küszködő német hatóságok megpróbálják visszaszorítani az olcsó külföldi konkurenciát. Német oldalon viszont az a kép rajzolódik ki, hogy a kelet-európai országokból érkező, munkaerejüket dömpingáron áruba bocsátó dolgozók elveszik a kenyeret az itteni emberektől, akik aztán mehetnek a munkaügyi hivatalba a segélyért, növelve az amúgy is reménytelenül eladósodott állam terheit.

"A német-magyar barátság=rabszolgaság", tartották magasba transzparensüket a budapesti német nagykövetség előtt a kényszerűen hazatért vágóhídi dolgozók, kifogásolván a német hatósági bánásmódot, s méltatlankodva mutatták a karjukra megbélyegzésként tett zöld szalagot. Talán maguk sem tudják, hogy az a karszalag jelzi, ki van már túl az ellenőrzésen, így nem kell tovább macerálni. A német közegek durvaságáról meg annyit: itt nem szokás mondjuk azért megbilincselni valakit, mert hamis bérletet kapott a jegypénztárban.

"Itt dolgoztam 59 éves koromig, amíg az olcsó konkurencia miatt el nem küldtek" - állt a kamerák elé egy német vágóhídi munkás, a nagy német bulvárlap pedig öles betűkkel írta a védőruhába öltözött magyar sertéshasítók, -darabolók, -csontozók képe fölé, ők veszik el a munkát a mi henteseinktől. Sikeresen fokozták a hangulatot a német közszolgálati televízió képsorai is, ahol állig felfegyverzett, fekete maszkos vámosok kerítették be az egyik vágóhídon dolgozó magyar munkásokat, akik nyilvánvalóan igen veszedelmes emberek, ha ekkora erőket kell bevetni ellenük.

A másik oldalon állt az illegális foglalkoztatás felderítésére létrehozott akciócsoportok, a SoKo Pannónia és a SoKo Bunda rövidítésének sajátos asszociációt keltő feloldása a hazai sajtó egy részében, miszerint a SoKo valamiféle Sonderkommando. Pedig Sonderkommission, különbizottság, amilyen az utóbbi három évben huszonöt működött, a múlt héten például Saarbrückenben buktattak le egy török feketemunkásokat foglalkoztató cégcsoportot.

Úgy tűnik, ezeknek az ügyeknek csak veszteseik vannak. Például azok a német munkások, akik az olcsóbb versenytársak miatt elvesztették állásukat. De azok az egyszerű magyar munkavállalók is, akik - a példa nem kitalált - otthon jelentkeztek álláshirdetésre, s abban a hitben jöttek Németországba, hogy legálisan dolgoznak. Havi 400 euró helyett 1200-at is megkereshettek, igaz, heti hatvan óra munkával - aztán egy razzián kellett megtudniuk, hogy az őket foglalkoztató cég nem szabályszerűen járt el, így ők maguk is illegálisan foglalkoztatottak.

Vesztes az olyan magyar vállalkozás is, amely csak "beleesett a szórásba" - a múlt héten például a fuldai tartományi bíróság jogellenesnek minősített egy cég elleni házkutatást. Vesztes a német államkassza is, ahonnan hiányoznak a szabályosan foglalkoztatottak utáni tb-befizetések.

Ahol ennyi vesztes van, ott nyerniük is kellett valakiknek. Nyertek és nyernek is. Elsősorban azok a német cégek, amelyek felmondanak dolgozóiknak, majd a munkát kiadják kelet-európai alvállalkozóknak. Nyernek azok a magyar vállalkozók is, akik megszervezik az olcsó munkaerő ideutaztatását, elszállásolását, dolgoztatását. De nyernek a német fogyasztók is, akik olcsóbban kaphatják meg a szupermarketben a húst, vagy kevesebbet fizetnek burkolónak, festőnek-mázolónak.

Amikor az uniós csatlakozási tárgyalások részeként a német kormány kikötötte (és a magyar is elfogadta), hogy a belépés utáni hétéves átmeneti időben a kelet-európaiak még nem jelenhetnek meg szabadon a német munkaerőpiacon, azt hitték, kihúzták a csatlakozás foglalkoztatáspolitikai méregfogát. A jelek szerint ez nem sikerült.

Mellesleg, ha máris szabad lenne a munkaerő-áramlás, akkor a magyar (meg a lengyel, a cseh és más) burkolók, szobafestők, hentesek és társaik szabályos körülmények között, német bértarifa-megállapodás alapján, német tb-járulékot fizetve dolgozhatnának, s nem lenne szükség a vállalkozási szerződések kiskapujára. Persze meglehet, akkor már nem is kellenének.

Van egy német közmondás, még abból az időből, amikor a legtöbb helyen csak ünnepi alkalommal került az asztalra a nemes porcelán, s hétköznapokon ládában őrizték. Szabad fordításban: az óvatosság élteti a porcelánt. Ez a munkaügyi csetepaté jól megrázta a kétoldalú kapcsolatok porcelánládáját. Lehet kezdeni ragasztgatni.

WEYER BÉLA

(A szerző a HVG berlini tudósítója)