Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A helyi munkaerőhiány ellenére több ezer kínai vendégmunkást alkalmaznak Románia legszegényebb, moldovai megyéiben külföldi cégek.
Annak ellenére, hogy Románia legszegényebb, moldovai megyéiben a munkanélküliség a húsz százalékot is eléri, a lohn-rendszerben dolgozó külföldi cégek munkaerőhiánnyal küszködnek, ezért most a bákói, olasz érdekeltségű Sonoma kft. varrodája még tavasszal, 1500 kínai nő alkalmazásának szándékát jegyezte be a munkaerő-hivatalnál.
Az első hetven lány és asszony azóta már a varrógépeknél ül, és hónap végéig további százan érkeznek még, s habár a romániai minimálbér mindössze körülbelül 30 ezer forintnak felel meg, ez mégis többszöröse annak, amit otthon kerestek. A bákói szakszervezeti szövetség bejelentette, védeni fogják a cég egyik üres üzemcsarnokában berendezett hálóban lakó kínai lányok érdekeit is, annak ellenére, hogy fele annyi bérért is elvállalják a munkát, mint a románok. Egy másik, szintén bákói lohnos cég vezetője szerint egy kínai teljesítménye tíz román varrónőnek felel meg, ráadásul igénytelenebbek, szó nélkül hajlandóak túlórára.
Az országos munkaerő-foglalkoztatási hivatal (AJOFM) kiszivárogtatta, hogy több tucat olyan, főként textil- és cipőipari vállalkozásról tudnak, amelyek már kínai fejvadász cégeket bíztak meg a toborzással, s elképzelhető, hogy év végégi már több mint ötezer ázsiai vendégmunkás robotol a romániai gyárakban.Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.