Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kétmilliárd forint értékű, hamisított márkajelzésű női táskát találtak Budapesten egy X. kerületi raktár épület padlásterén; a táskák az egyik kiemelkedően drága divatcikkeket forgalmazó divatcég jelzését viselik - közölte a vám- és pénzügyőrség szóvivője.
A vámosok a hétvégén tartott ellenőrzés során 8667 hamisított Louis Vuitton márkajellel ellátott kézi és utazótáskát találtak - tájékoztatott Sipos Jenő. A szóvivő közleményében hozzátette, a női táskák a Védjegy és Szerzői Jogvédő Alapítvány helyszínre hívott szaktanácsadója szerint a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványok, azok értéke az előzetes szakvélemény szerint több mint 2 milliárd forintot tesz ki.
A Vám- és Pénzügyőrség a táskákat lefoglalta, és áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított egyelőre ismeretlen elkövető ellen.
Louis Vuitton termékeket árusító üzlet ez év július 12-én nyílt először Magyarországon, a fővárosi Andrássy úton.
Arra a kérdésre, hogy mit tesznek a cég termékeinek világszerte milliárdos értékben történő hamisítása ellen, Philippe Schaus, a cég európai régiójának igazgatója a megnyitón hangsúlyozta: az utóbbi időben több pert is megnyertek. Főleg a Távol-Keleten gyakoriak a hamisított termék, és amióta létezik ez a márka, azóta hamisítják is - tette hozzá. A budapesti üzletben ugyanolyanok az árak, mint a cég 354 bármelyik más üzletében.
A nagyobb táskák két-háromszázezer forintnál kezdődnek. A világszerte státusszimbólumnak tekintett holmiknak mindazonáltal élénk forgalmat jósoltak az üzlettulajdonosok, a magyarok ugyanis eddig is sok Vuitton-divatholmit vásároltak, csak éppen külföldön.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.