Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,82 pontos emelkedéssel, 21 720,70 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,27 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 26,75 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Antal Dénes, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. üzletkötője elmondta, hogy egyrészt a nemzetközi piacok pozitív teljesítése, másrészt pedig a forint erősödése miatt jól indult a kereskedés a budapesti részvénypiacon. Ezt követően azonban az OTP akvizíciós híre miatt csekély mértékben megtorpant a lendület, de a nap végére ismét emelkedett az index. Az üzletkötő a következő napokban is emelkedésre számít a piacon.
A magyar OTP Bank Nyrt. és a görög Ethniki Trapeza maradt a döntőben a román CEC takarékpénztár privatizációjáért folyó versenyben. Antal Dénes megjegyezte, hogy a tranzakció finanszírozásához az OTP-nek várhatóan tőkét kell emelnie, ezt pedig negatívan értékelték a befektetők.
A Mol 12,25 milliárd forintos forgalom mellett 695 forinttal, 3,23 százalékkal 22 245 forintra drágult. A Richter 44 650 forinton fejezte be a kereskedést, ez 730 forinttal, 1,66 százalékkal magasabb az előző napi záráshoz viszonyítva. A papír forgalma 2,16 milliárd forint volt. Szektortársa, az Egis 824,99 millió forintos forgalom mellett 595 forinttal, 2,13 százalékkal 28 495 forintra erősödött.
Az OTP 12 forinttal, 0,19 százalékkal 6169 forintra esett, forgalma 7,62 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 585,63 millió forintos forgalomban 6 forinttal, 0,71 százalékkal 844 forintra csökkent. A BUMIX 32,14 pontos emelkedéssel 2 083,38 ponton fejezte be a kereskedést, a hétfői záráshoz képest ez 1,57 százalékos erősödés.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A büntetővámokkal belépődíjat szed a világ legnagyobb piacára Donald Trump, ami kettős kockázatot hordoz: emelkedhet az infláció az USA-ban, és az ország nyomás alá helyezett partnerei szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat építhetnek egymással. Kérdés, hogy a világkereskedelem átformálása tartós, vagy csak az elnök mandátuma idejére szól.
Váczi Eszter elmonta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.