Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Úgy látszik, addig járnak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ellenőrei a Józsefvárosi piacra, amíg az árusok meg nem tanulják a rendet. Az adóhatóság emberei ugyanis a múlt csütörtöki ellenőrzés után hétfőn ismét ellátogattak a piacra. Sikerült lefülelniük egy számlaárust is.
A feketegazdaság visszaszorítását célzó vizsgálatokat - amelyek ezúttal kiterjedtek a forgalmazott áru eredetének és a foglalkoztatottaknak a vizsgálatára is - most is a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálatának és a Közép-Magyarországi Regionális Parancsnokság Jövedéki Osztályának munkatársaival egyidejűleg végezték az adóellenőrök - derül ki a hivatal sajtóközleményéből.
Az APEH 18 adóellenőre 19 esetben a nyugta-, számlaadási kötelezettség teljesítését, 7 esetben az áru eredetének, 5 esetben pedig a foglalkoztatásnak a szabályszerűségét vizsgálta. Kilenc adózó (48 százalék) felejtett el a próbavásárlások során bizonylatot adni, ezért együttesen 1 millió forint mulasztási bírságra számíthatnak. Ez az arány kellemes meglepetés lehetett az adóellenőröknek, akik néhány nappal korábban egyetlen próbavásárlás során sem kaptak nyugtát a Józsefvárosi piacon.
Az adózók ugyanakkor a helyszínen nem tudták az áru eredetét hitelt érdemlően igazolni, továbbá az adóellenőrök a foglalkoztatás helyszínén nem találtak a foglalkoztatás szabályszerűségét egyértelműen alátámasztó igazolást, ezért ezekben az esetekben utólagos adategyeztetésre kerül sor. Az adóhatóságnak információi voltak arról, hogy a piacon több személy is üres számla- és nyugtatömb árusításával, fiktív számla kiállításával foglalkozik.
Az adóhatóság az akció során egy számlaárust is "ellenőrzés alá vont". Az ellenőrök megállapították: az illető kérésre üres számlatömböt, a helyszínen kitöltött, szabályosnak tűnő számlát, az "eladó" nevében előre lebélyegzett biankó számlalapot tud biztosítani esetenként a számlaérték 7 százalékáért, biankó számlalapot pedig darabonként 1000 forintért.
A lefoglalt számlákon összesen kilenc vállalkozás bélyegzője szerepelt. A számlák eredetének tisztázása az adóhivatal tájékoztatása szerint folyamatban van. A számlát értékesítő magánszemély esetében adóköteles tevékenység bejelentésének elmulasztását, továbbá közokirat-hamisítás bűntettét állapították meg.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A büntetővámokkal belépődíjat szed a világ legnagyobb piacára Donald Trump, ami kettős kockázatot hordoz: emelkedhet az infláció az USA-ban, és az ország nyomás alá helyezett partnerei szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat építhetnek egymással. Kérdés, hogy a világkereskedelem átformálása tartós, vagy csak az elnök mandátuma idejére szól.
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson. Idézete azonban nem volt pontos.
Váczi Eszter elmonta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.