Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdai kereskedési napján az emelkedés lassulását, megtorpanását várják az MTI által megkérdezett szakértők. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,97 pontos emelkedéssel, 21.785,67 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,3 százalékos erősödés.
Míró József, az Erste Befektetési Rt. elemzője szerint az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítése körüli bizonytalanság negatívan hat a piacra. Veres János pénzügyminiszter kedden azt nyilatkozta az MTI-nek: az, hogy az autópálya-építések kiadásai is bekerülnek a költségvetésbe, az idei 8 százalékos hiányt 0,6 százalékponttal, a jövő évit 0,9, a 2008. évit pedig 0,1 százalékponttal emeli.
Az elemző közölte: várhatóan csak a szeptemberi konvergencia jelentésből derül majd ki, hogy Magyarország pontosan mikor csatlakozik az ERM II. árfolyamrendszerhez. Ez a bizonytalanság pedig negatívan hat a piacokra - tette hozzá.
Suppan Gergely, a Takarékbank Rt. elemzője szerint is várhatóan megtorpan az emelkedés. Véleménye szerint ebben közrejátszik egyebek mellett az is, hogy a nemzetközi pozitív hangulat is lanyhulni látszik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,82 pontos emelkedéssel, 21.720,70 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,27 százalékos erősödés.
A részvénypiac forgalma 26,75 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
A Mol 12,25 milliárd forintos forgalom mellett 695 forinttal, 3,23 százalékkal 22.245 forintra drágult.
A Richter 44.650 forinton fejezte be a kereskedést, ez 730 forinttal, 1,66 százalékkal magasabb az előző napi záráshoz viszonyítva. A papír forgalma 2,16 milliárd forint volt.
Az OTP 12 forinttal, 0,19 százalékkal 6.169 forintra esett, forgalma 7,62 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 585,63 millió forintos forgalomban 6 forinttal, 0,71 százalékkal 844 forintra csökkent.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A büntetővámokkal belépődíjat szed a világ legnagyobb piacára Donald Trump, ami kettős kockázatot hordoz: emelkedhet az infláció az USA-ban, és az ország nyomás alá helyezett partnerei szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat építhetnek egymással. Kérdés, hogy a világkereskedelem átformálása tartós, vagy csak az elnök mandátuma idejére szól.
Váczi Eszter elmonta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.