szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az idén az első tizenegy hónapban 5351 közbeszerzési eljárásban 1715 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés.

Lerobbant BKV-jármű. A legnagyobb tételt
a trolifelújítás vitte el
© Horváth Szabolcs
Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az eljárások száma 38 százalékkal, a beszerzési érték pedig 82 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

A jelentős növekedés oka, hogy a közbeszerzések felét kitevő beruházási pályázatok száma és értéke kiugró mértékben emelkedett. Kiemelkedő volt a BKV autó- és trolibusz felújítási, az Elmű elosztóhálózat beruházása, a 4-es metró fúrási tendere, a metrókocsi-beszerzési, az autópálya-építési, valamint az unió kohéziós és strukturális támogatása által megvalósuló szennyvíz-, és ivóvíz-beruházások pályázata.

Az eljárások darabszámát tekintve 61 százalék volt nyílt, a tárgyalásos procedúrák 29 százalékot tettek ki. A meghívásos eljárások 2,6 százalékot képviseltek, az egyszerűsített eljárások 7,4 százalékot.

A közbeszerzések értékét tekintve 46-46 százalékot értek el a nyílt illetve a tárgyalásos procedúrák, a meghívásos eljárások értéke az összes 4,5 százalékát adta, míg az egyszerűsítettek 2,7 százalékot.

Az eljárások területi megoszlását tekintve Budapest kiemelkedik, mivel az eljárások darabszámának 47 százalékát, az ellenszolgáltatások értékének 68 százalékát koncentrálja.

Az eljárások darabszáma szerint második 6 százalékkal Pest megye, harmadik 5 százalékkal Borsod-Abaúj-Zemplén, míg negyedik 4 százalékkal Hajdú-Bihar megye. Az ellenszolgáltatás értéke alapján második 3-3 százalékkal Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, és Csongrád megye.

A közbeszerzések tevékenységi körök szerinti rangsorát mind darabszámban (1.986), mind értékben (726 milliárd forint) az építőipar vezeti. A darabszámok alapján 2006. év első tizenegy hónapjában a sorrendben második 969 darabbal a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás, harmadik 345-tel a gyógyszer, gyógyászati kellék.

Az ellenszolgáltatás értéke alapján a rangsorban az első az építőipar, amelyet a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás (281 milliárd forint), és a járműalkatrész, üzemanyag (212 milliárd forint) alágazat követ.

A tíz legnagyobb egyedi ajánlat listáját a BKV Zrt. által kiírt autó- és trolibuszok karosszéria- illetve vázszerkezeti felújításának 101 milliárd forintos beszerzése vezeti, amelyet többek között az Autó Univerzál Kft., a Kapos Járműgyártó, és az IK Járműtechnika Kft., és további öt cég nyert el.

A második a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. elosztóhálózat beruházások tervezése tendere lett 85,4 milliárd forinttal, melyet harminc társaság kivitelezhet.

A harmadik helyen szintén a BKV Zrt. által kiírt 4-es metró szerelvényeinek 74 milliárd forintos beszerzése áll, amelyet a franciák vezette Budapest Metropolis Konzorcium szállíthat le.

A Közbeszerzési Hírbőrze Kft. megemlíti, hogy az adatok nem tartalmazzák a Nemzeti Autópálya Zrt. által kiírt, és 2005. év végén befejeződött, az M0-ás Északi Duna-hídjának megépítésére kiírt pályázatot, melyet a Hídépítő Rt. nyert meg 61,9 milliárd forint értékben.

Emellett a gyorsjelentésben a nem számszerűsíthető eljárások közé sorolták az Állami Autópályakezelő Zrt. 45 milliárd forint hitel tárgyú beszerzését, mert az ellenszolgáltatás értékét a Közbeszerzési Értesítőben nem szerepeltették.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

M7-es közbeszerzés: 15 milliós bírság az NA Zrt.-nek

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) megállapította, hogy az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közti szakasz építésére a Nemzeti Autópálya Zrt. által kiírt közbeszerzésen a Zala-Somogy Konzorcium kizárása jogsértő volt és ezért a kiíróra a döntőbizottság 15 millió forint bírságot szabott ki - tájékoztatta a Vegyépszer Zrt., a konzorcium egyik tagja az MTI-t.

Salgó Andrea (hvg.hu) Vállalkozás

Értelmetlen a közbeszerzési törvény módosítása?

Hetek óta folynak az egyeztetések arról, hogy miként állítható meg a vírusként terjedő körbe-, másnéven lánctartozás? Mekkora az állam felelőssége a késedelmes kincstári kifizetések, s az elhúzódó peres eljárások által okozott tömeges csődökért? Miközben a szakemberek vitatják a kormány által időközben elfogadott csomag jelentőségét, a hvg.hu eddig ismeretlen megoldási javaslatokról értesült.

MTI Itthon

Módosítás előtt állhat a közbeszerzési- és a csődtörvény

A kormány a közbeszerzési- és a csődtörvény módosítását javasolja - jelentette be Batiz András kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján. A módosított csődtörvény jövő nyáron lépne hatályba, s a kinntlevőséggel küzdő felet védené. A közbeszerzési törvényen az uniós jogszabályokhoz igazodva változtatna a kormány.

MTI Gazdaság

Közbeszerzés: az első félévben 840 milliárd forint közpénz

Az idén az első félévben 2.554 közbeszerzési eljárásban 840 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés; az eljárások száma 1.215-tel, a beszerzési érték 340 milliárd forinttal emelkedett a múlt év azonos időszakához viszonyítva - mondta Berényi Lajos.

MTI Gazdaság

Hárommilliós közbeszerzési bírság a HungaroControlnak

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat repülőtéri mozgásellenőrzési rendszerre kiírt tenderének lezáró döntését megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság, továbbá 3 millió forintos bírsággal sújtotta az ajánlatkérőt. A döntés a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

MTI Gazdaság

Felülvizsgáltatná közbeszerzését a Balassagyarmati Fegyház

Saját maga ellen kért jogorvoslati kérelmet a Közbeszerzési Döntőbizottságnál a Balassagyarmati Fegyház és Börtön. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent határozat megengedi az eljárás újbóli értékelését. Ritka eset az, amikor a közbeszerzés kiírója maga ellen kérjogorvoslatot, de most ez történt.