Az év második felében jelennek meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv turisztikai pályázatai a regionális operatív programok (rop) keretében. Még szeptemberben mintegy 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás sorsáról születhet döntés, amelyhez ugyanennyi magántőkének kell társulnia - mondta Pál Béla, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának MSZP-s alelnöke.
Pál Béla jelezte, hogy hazai források terhére az idén is mintegy további 10 milliárd forintra lehet pályázni. Kedvező fejlemény az érdeklődők számára, hogy amíg ezen a célelőirányzaton belül az elmúlt években sokszor milliárdos nagyságrendet tettek ki az áthúzódó források, addig az idén csak 105 millió forint ez az összeg.
Az alelnök beszámolt arról, hogy a rop-okból kiemelt vonzerejű fejlesztésekre, turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, idegenforgalmi disztribúciós menedzsmentre lehet elsősorban pályázni. A hazai forrásokból mintegy 2,5 milliárd forint jut az idén a műemlék gyógyturisztikai fejlesztésekre, amelyek keretében 2-2 vidéki és fővárosi létesítmény újulhat meg.
Pénz igényelhető még sportesemények szervezésére, tájékoztató táblarendszerek bővítésére, kisvasút-fejlesztésre, szúnyoggyérítésre. Ebből a keretből készítik elő a Kongresszusi Központ fejlesztését is - tette hozzá Pál Béla.
Százmilliárdot költenének idén a turizmusra
Állami és európai uniós támogatással az idén összesen 100 milliárd forint értékű turisztikai beruházás indulhat el - mondta Pál Béla, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának MSZP-s alelnöke a testület keddi ülését követően.
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
Hiába védi Infantino a jegyárakat, Dél-Korea és Csehország meccsén feltűnően sok üres szék volt
Magyar Péter focihasonlattal írta le a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok rendszerét, de mennyire volt igaza?
A hiúság és a mohóság bűne hatja át a világbajnokságot
Trump hiúságát legyezgetve szorgoskodik a foci-vb megrendezésén Gianni Infantino FIFA-elnök.
Trump és Infantino barátsága elég ahhoz, hogy az amerikaiak a dobogóról álmodozzanak? – bemutatjuk a foci-vb D csoportjának csapatait
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Moldáv férfiak haltak meg az M1-esen történt tragédiában, a Magyar Közút készíti a jelentést
A Metallica kísérleti alanyai lettünk, és nem bántuk meg
Balásy Gyula reálisnak látja, hogy a cégei nem tudják elkerülni a felszámolást
Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
eduline.hu „Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején
Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés és -továbbképzés a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
Levideózták, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
A megújulásról beszélt a HVG-nek Navracsics Tibor és Havasi Bertalan.
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Évek óta nem volt ilyen: olcsóbbak lettek a lakások szinte minden megyében
A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.