Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A sírhelyek pontos nyilvántartása, könnyű azonosítása és megtalálása az évek múlásával egyre nagyobb gond a temetők üzemeltetőinek és látogatóinak egyaránt. Ezen segítendő fejlesztettek ki magyar szakemberek egy térinformatikával, légifelvételekkel és GPS-navigációval összekapcsolt integrált nyilvántartási rendszert.
Sírhely-nyilvántartás légifotóval. Nem tévesztik szem elől © hvg.hu |
Az elhunytak adatai mellett ugyanis a temetők fennállásáig meg kell őrizni a temetési hely felett rendelkezők adatait és rendelkezéseit is, a sírhelyek pontos beazonosításához pedig már-már elengedhetetlen segítséget nyújtanak a térinformatikai alkalmazások – hangsúlyozta Nagy Gábor, a jászberényi temetőt működtető Selena Kft. vezetője.
A temetőkről keveseknek jut eszükbe, hogy ezek vállalatok, még ha speciális területen is tevékenykednek. Ezért ugyan olyan integrált irányítási rendszerre van szükségük a hatékony működéshez, mint bármely más gazdasági szervezetnek. Az irányítási rendszer adminisztrációs részének fejlesztése mellett egyre nagyobb az igény a térinformatikai eszközök integrálására is. Olyan vállalatirányítási rendszer, amelynek ilyen funkciói is lettek volna, eddig nem volt elérhető a hazai piacon. Az ilyen megoldások terjedését azonban korlátozza, hogy a temetői és a temetkezési szolgáltatás igen szétaprózott, gyakran családi vállalkozások formájában működnek Magyarországon, így egyelőre csak a nagyobb üzemeltetők engedhetik meg maguknak az új integrált rendszer használatát – fejtette ki Zoltai Zoltán, a HostLogic Kft. SAP Business One divíziójának vezetője.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
Fia közéleti szerepvállalásának egyengetése helyett inkább saját imázsa építésére használja a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint 2026-ban azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
Az Európai Parlament megerősítette tisztségében Ursula von der Leyent.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.